„Újabb műtét, köszönöm szépen, már nem kell” – Molnár György Elefánt az egészségi állapotáról beszélt
Az Omega legendás gitárosa, Molnár György Elefánt tavaly életmentő műtéten esett át, újra kellett éleszteni, és hosszú hónapokig lábadozott. Ma már a családja körében éli a mindennapokat, és újra zenét szerez.
„Szolgálgat az egészségem. Lassan, fáradtan, de szolgál. Újabb műtét, köszönöm szépen, már nem kell. Volt két hatórás műtétem az elmúlt években, ami nagyon megviselt, megmondom őszintén. Az első nem is annyira, de a második szívműtét után eszméletlen voltam majdnem két hónapon át. Utána pedig ágyhoz voltam kötve még négy hónapig. Sok volt” – vallotta be a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gitáros és zeneszerző.
Elmondta, hogy a családja nagyon sokat segít neki, de ő maga is tesz azért, hogy jobb formába kerüljön. A szervezetét ugyanis nemcsak a betegség, hanem az ágyhoz kötöttség is megviselte, nyárra jutott csak el odáig, hogy a járáshoz már nem kellettek segédeszközök.
„Most már mindennap sétálgatok a kertemben. Van emellett két tündéri fiam és egy lányom, az ő révén egy unokám. Van egy álomszép, nagyon aranyos, okos feleségem. Ők a gondomat viselik” – mondta Elefánt, aki már a zeneszerzéshez is visszatért.
„Írtam egy új dalt, igaz, még nincs teljesen kész. Az a címe, hogy Segíts! Egy kérés, egyfajta fohász, de nem feltétlenül Istenhez: bárkihez, aki segít, segíteni tud. Az időről szól, és a betegségekről; a problémákról, amelyeket meg kell oldani az embernek” – fejtette ki.
Molnár György Elefánt egyike volt annak a több mint 50 zenésznek, akik kedden megjelentek a Húrokon írt történelem című interjúkötet bemutatóján a budai várban. A Királyi Lovardában megrendezett eseményen a magyar könnyűzene legendái egy közös fotóra is összeálltak, örömmel vettek részt a múltidézésen.
Elefánt nemcsak egy korábbi életműinterjúval járult hozzá egy rockmúzeum szellemi alapjainak megteremtéséhez, de 2021-ben Tóth Péterrel közösen egy egész könyvet megjelentetett legendás zenekara, az Omega történetéről.
„Azt gondolom, még nem írtam ki magamból mindent. Ezt kérdezték a rajongók is tőlem, és mondtam nekik, hogy lesz folytatás, mert a történet, az Omega története soha nem érhet véget” – ígérte az akkori könyvbemutatón.
„Én mindig jókedvű szoktam lenni. Úgy nézek most előre, hogy még tíz évem biztos van… Ha tíz van, az jó” – jegyezte meg júniusban Molnár György Elefánt, aki azóta is bizakodva tekint a jövőbe.
