Dallos Bogi szerint Herceg Erika túltolja a drámázást a Megasztárban
A Megasztár élő show-i közeledtével egyre élesebbé válnak a mesterek közötti konfliktusok. A legutóbbi adásban Herceg Erika és Dallos Bogi csapott össze, miután Erika szerint Bogi nem a versenyző érdekeit tartotta szem előtt, amikor megmentette Csillagot.
Herceg Erika azt vetette Bogi szemére, hogy döntésével nem adott tisztességes lehetőséget Csillagnak arra, hogy bebizonyítsa, helye van a Megaházban. „Az nem volt tiszteletlenség és hirtelen döntés, hogy hősöket akarunk játszani úgy, hogy nem gondolunk bele a következményekbe?” – kérdezte mestertársától.
Dallos Bogi visszautasította a vádat, és arra emlékeztetett, hogy Erika maga ejtette ki a versenyzőt. „De kiejtetted! Most te érvelsz valaki mellett, és te akarsz a mestere lenni, miközben kiejtetted!” – vágott vissza. Erika ezt követően leszögezte, hogy véleménye szerint Csillag ebben a szakaszban megérdemli a helyet a Megaházban.
„Erika, túltolod!” – próbálta leállítani Bogi, aki szakmaiatlannak nevezte a vitát. Herceg Erika megsértődött, amiért nem mondhatta végig a véleményét, és kijelentette, hogy számára ez elvi kérdés. Végül azt mondta: „Én befogom ezek után a számat.”
