Soós Dávid elárulta, mi történt az Ázsia Expressz focis feladatában

által T Balazs

Focis feladat az Ázsia Expresszben: Soós Dávid elmondta, mi történt

Az Ázsia Expressz keddi adásában a versenyzőknek zenés, focis és nyelvi feladatokkal is meg kell birkózniuk. Balogh Eleni párja, a komoly focistamúlttal rendelkező Soós Dávid természetesen a focis feladatnak örült a legjobban, a tizenegyesrúgó játék azonban nem az elképzelése szerint alakult.

A feladatnál a megszokottól eltérő, jóval puhább és lassabb labdákkal kellett rúgni, ami alaposan megtréfálta a focistát. Soós Dávid elmondta, az első próbarúgások után már jelezte is párjának, Lencsinek, hogy ez nem a megszokott labda, ilyennel még nem rúgott korábban.

„Az első körben nagyon örültem, amikor megláttam, hogy valami focis feladat következik. Aztán, amikor az első pár próbarúgás megtörtént, mondtam is Lencsinek, hogy ez nem a megszokott labda, én ilyennel még nem rúgtam eddig. Pedig nagyon korán beszippantott a foci, de ez a labda teljesen máshogy viselkedett, 16 méterről alig ment el a kapuig. Egyszerűen nem lehetett gyengén megrúgni, ami nyilván nagyon-nagyon idegesített. Rettenetesen vártam ezt a feladatot, örültem is neki, s nyilván csalódott és ideges voltam, hogy egy rutinfeladatot nem tudtam rendesen végrehajtani” – mesélte a focista.

A versenyzőnek más kihívásokkal is szembe kellett néznie a forgatási helyszínen, Bolíviában, ahol a magaslati levegő eleinte igencsak megnehezítette a dolgát. Elmondása szerint odakint nem panaszkodott, de valójában naponta négy-öt fájdalomcsillapítót vett be, mert olyan erős fejfájással küzdött, hogy másképp nem tudott volna létezni. Hozzátette, elképesztő, mennyire nincs ehhez hozzászokva az ember, és egyszerűen nem tud akklimatizálódni.

Soós Dávid arról is beszélt, mennyire hálásak voltak a helyieknek, amiért a semmiből is hajlandóak voltak adni. Mint mondta, a mai napig hihetetlen számára, hogy befogadták őket, volt hol aludniuk, és ételt is adtak nekik. Próbál inkább ezekre a jó dolgokra emlékezni.

A versenyző a játék taktikájáról is nyilatkozott. Elmondta, próbáltak azon az elven haladni, hogy akitől valamilyen hátráltatást kaptak, annak visszaadják, de egyébként mindig magukkal és a játékkal foglalkoztak.

Hogy mi lett a focis feladat eredménye, az kiderül a TV2 műsorában.

Ezt is kedvelheted