Marcellina állítja: a mentők meztelenül hagyták feküdni az ájulása után
Babits Marcella, művésznevén Marcellina két héttel ezelőtt hajnalban lett rosszul otthonában erős gyomorfájdalmakkal. Attól tartott, hogy ismét életveszélyes allergiás reakció lépett fel nála, ezért mentőt hívott, állapota azonban gyorsan romlott: a fürdőszobában összeesett, majd elvesztette az eszméletét.
Elmondása szerint arra tért magához, hogy a feje a küszöbben koppan, miközben két erős kéz a lábánál fogva húzta ki a fürdőszobából a nappaliba. Azt észlelte, hogy a padlón fekve a mentős lehúzza róla a nadrágját, a pólója pedig a nyakáig felcsúszott. Mivel már lefekvéshez készülődött, nem viselt fehérneműt, így lényegében meztelenül feküdt a mentősök előtt.
Állapota ködös volt, de érzékelte, hogy nem csupán két mentős tartózkodik a házában, hanem hat-hét ember járkál az otthonában. Amíg vizsgálták és bekötötték az infúziót, majd még utána is hosszú ideig meztelenül feküdt a földön, hidegrázás lelte, és többször kérte, hogy takarják be, végül az ágyáról hoztak egy takarót.
Az énekesnő szerint a fürdőszobában, a WC-n ülve hallotta, hogy a nappaliban tartózkodó mentősök arról beszélgetnek, hogy egyikük 20 évvel ezelőtt innen vitt el őt és akkori barátját a kórházba. Egyikük a nyitott ajtó előtt megállva azt kérdezte tőle, mi is volt az a nagy sláger, és ő ott, a WC-n ülve válaszolt: a Te vagy a sztár és a Szexi Lady.
Kerekesszékkel vitték ki, de előbb külön kérnie kellett, hogy adjanak rá nadrágot, zoknit és a takarót. Három mentőautó állt a háza előtt, a szűk utcában percekig várakozott a hajnali hidegben, amíg a járművek helyet cseréltek.
A kórházban elmondása szerint nem tájékoztatták, kihez fordulhat, és azt sem tudta, ki az orvos, illetve ki az ápoló. A betegfelvételen a doktornő a füle hallatára kiabált a mentőssel, hogy miből gondolják, hogy allergiás roham volt, és ki hívta ki a mentőt. Később egy ismeretlen beteg segített neki eljutni a mosdóba, amit azóta sem tudott megköszönni.
Legalább két és fél órán keresztül feküdt a huzatos folyósón úgy, hogy nem vizsgálták meg. Végül taxit hívott és hazament, távozásakor nem kértek tőle aláírást. Otthon azt tapasztalta, hogy a bejárati ajtót nem zárták be, az EKG-korongok szétdobálva hevertek a házban, és azok a kis tappancsok még rajta is ott voltak.
Az Országos Mentőszolgálat megkeresésre azt közölte, hogy szűk helyiségben történő összeesés esetén indokolt a gyors kimentés, mert az életmentés elsőbbséget élvez. A beteg méltóságának tiszteletben tartása alapvető követelmény, de kritikus állapotban a ruházat akár teljes eltávolítása is elengedhetetlen lehet. Dokumentációjuk szerint a beteget felöltöztetve, hordszékben rögzítve mentették ki, majd betakarva szállították kórházba. A lakás bezárásáról egy mentődolgozó gondoskodott, aki rendőri állományban is dolgozik.
Marcellina azóta CT-n, röntgenen, ultrahangon és vérvételen is járt, a 14 évvel ezelőtt beültetett hasi sztentje rendben van, de az eredményekre még vár. Elkeserítőnek tartja, hogy a vele történtek talán nem egyediek, és hangsúlyozta: nem külön bánásmódot várt el azért, mert ismert ember, hanem alapvető emberi méltóságot, empátiát és jó kommunikációt. Jövő nyáron jelenik meg Hinta-Palinta című regénye, hamarosan podcastcsatornát is indít.
