Mr. Szabi ismét házasságra készül, különleges lánykéréssel
Szolnoki Szabolcs, a Házasság első látásra című műsorból ismert üzletember ismét a házasság gondolatával foglalkozik. Mr. Szabi jelenleg London és Antwerpen között ingázik, ahol gyémántüzletét irányítja, de úgy tűnik, a magánéletében is fordulat készül: újra oltár elé állna, ezúttal pedig hosszú távú elköteleződést tervez.
„Jelenleg az Egyesült Királyságban vagyok, a gyémántüzletemet intézem, és rendszeresen repkedek Antwerpen és London között. Nagyon sűrű időszak ez, nem véletlenül: ha megkérem a szerencsés kiválasztott hölgy kezét a közeljövőben, azt az egyik legszebb gyémánttal szeretném megtenni, egy ritka, briliáns csiszolású kővel” – árulta el a vállalkozó, aki azt is elmondta, egyelőre többet nem szeretne elárulni a terveiről.
Szolnoki Szabolcs azt is megemlítette, hogy akár egy komoly castingot is meghirdetne a való életben „Házasság első látásra, Mr. Szabi-módra”. Mint fogalmazott, szeretne felhagyni a playboyélettel, és ismét nyitott a házasság intézményes elköteleződésére.
A milliárdos üzletember magánélete az elmúlt években sem volt eseménytelen. Első feleségével 26 éven keresztül élt együtt, kapcsolatukból két lánya született. A hosszú házasság után újabb párkapcsolat következett, ám a második frigy mindössze három hónapig tartott, ezt a Házasság első látásra nézői is nyomon követhették.
Mr. Szabi a jövőre vonatkozó terveiről is beszélt: „A harmadik házasságot már holtodiglan tervezem. Ha ismét megnősülök, azt szeretném, hogy az valóban egy életre szóljon. Nem akarok kapkodni, de nyitott vagyok arra, hogy megtaláljam azt a hölgyet, akivel közösen tervezhetem a jövőmet.”
Azt is elárulta, van egy rejtett titka: szeretne még egy kisfiút, egy igazi Mr. Szabi Juniort. „Nagyon szép lenne, ha a lányaim mellett egy kisfiúval is bővülne a család. Azt majd meglátjuk, mit hoz a jövő, de annyi biztos, hogy ha újra házasságra adom a fejem, ezúttal komolyan és hosszú távra tervezek” – szögezte le.
