Megható üzenetben vallott férje szeretetéről a súlyos beteg Agárdi Szilvia
A súlyos betegséggel küzdő énekesnő jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, ám a legnehezebb pillanatokkal sem kell egyedül szembenéznie: férje mindennap mellette van, és szeretetével támogatja őt – derül ki a közösségi oldalán megosztott bejegyzéséből.
Agárdi Szilvia a hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg, milyen sokat jelent neki férje jelenléte ebben a rendkívül nehéz időszakban. Bejegyzéséből kiderült, hogy párja a klinikán is folyamatosan mellette van, fogja a kezét, amikor fájdalmai vannak, és vele együtt örül a legapróbb javulásnak is.
Az énekesnő azt is elárulta, milyen kedves bókot kapott férjétől. „Azt mondta, hogy most még szebbnek lát, mint valaha…” – írta Szilvia, majd megható szavakkal vallott szerelméről. „Ő az, aki a klinikán minden nap itt van velem, fogja a kezem, ha fáj valami, velem együtt örül az apró gyógyulásoknak. Ő a másik felem, az én Drága férjem!” – fogalmazott.
A posztban az énekesnő azoknak is köszönetet mondott, akik az elmúlt időszakban üzenetekkel, jókívánságokkal és szeretettel támogatták őt.
Az énekesnő a rendkívül ritka és súlyos Lyell-szindrómával küzd. A betegséget egy orvosi kezelés során alkalmazott gyógyszer váltotta ki nála, az állapota pedig olyan súlyossá vált, hogy kórházi ellátásra és különleges óvintézkedésekre volt szüksége.
Szilvia korábban arról beszélt, hogy steril kórházi körülmények között kezelik, és csak a legszűkebb családtagjai látogathatják. Édesanyja és férje csak szigorú fertőtlenítés után, védőruházatban léphet be hozzá.
Az énekesnő arról is őszintén vallott, hogy voltak pillanatok, amikor az életéért aggódott, és esténként sírva imádkozott azért, hogy életben maradjon. Bár a teljes felépüléséig még hosszú út állhat előtte, korábban biztató eredményekről számolt be.
Mostani bejegyzése pedig azt mutatja, hogy a nehézségek közepette férje szeretete és a környezetéből érkező rengeteg támogatás is erőt ad neki.
