Megszólalt a rádiós legenda, miután előkerült a neve az ügynökaktákból
B. Tóth László neve is szerepel a nyilvánosságra került állambiztonsági dokumentumokban. A rádiós most elmondta, hogyan emlékszik vissza a beszervezésére, mit tartalmaztak róla a jelentések, és miként próbálták megfélemlíteni a Kádár-rendszerben.
A Kádár-rendszer állambiztonsági múltjával kapcsolatos dokumentumok között több tízezer név vált nyilvánossá. A nyitottaktak.hu oldalon többek között a népszerű rádiós műsorvezető, B. Tóth László 6-os kartonjára is rábukkantak. A Belügyminisztérium III/III-as osztálya által 1981-ben kiállított dokumentumon a beszervezés alapjaként a „hazafias” megjelölés szerepel, a feltüntetett fedőnév pedig a „Göndör” volt.
B. Tóth László arról beszélt, hogyan fogadta a róla előkerült iratokat. Elmondása szerint egyáltalán nem rendítették meg a dokumentumok.
„Dolgoztam, mint mindenki más, így a tisztek engem is megtaláltak a szokásos kérdezősködésükkel. Kérdeztek ezt meg azt, én meg válaszoltam. Elém tettek egy papírt, hogy ezt azért kellene aláírni, mert ha valamit megtudok, akkor majd mondjam el. Gondoltam magamban: aláírom, úgysem tudok soha semmit! Így hát végül nem is jelentettem senkiről semmit, se szóban, se írásban” – mesélte a műsorvezető.
B. Tóth László szerint az ügy körüli felhajtásnak nincs sok értelme, hiszen az állambiztonsági tisztek gyakran saját érdekeiknek megfelelően fogalmazták meg a jelentéseket. Úgy véli, az általuk készített iratok sokszor inkább az írójuk karrierjéről, mintsem a valóságról árulkodnak.
„Nem tudom, anno kivel beszéltem, de ő azt írta le az egészről, amit akart, úgy forgatta a szavakat, hogy neki jó legyen. Egy párszor még beszéltünk, aztán rájöttek, hogy alkalmatlan vagyok mindenre” – idézte fel a nyolcvanas évek eseményeit.
Arra a kérdésre, hogy korábban tudott-e a „Göndör” fedőnévről, azt válaszolta, hogy a megjelölés nem érte váratlanul. A kilencvenes évek elején ugyanis néhai barátjával és kollégájával, Danyi Attilával közösen kikérték az állambiztonsági irataikat, hogy kiderítsék, milyen jelentéseket készítettek róluk.
„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették. Danyi Attila közbenjárásának köszönhetően tudtam meg a Göndör fedőnevet, meg azt is, hogy rólam mit jelentettek. A szigorúan titkos akták tartalma nagyjából az volt: sokan voltak a buliban, ahol játszottam, jó zenék szóltak, és mindenki táncolt. Semmi több!” – mondta.
B. Tóth László szerint ennyi idő elteltével már nem sok jelentősége van annak, hogy nyilvánosságra kerültek a korabeli dokumentumok. Felidézte ugyanakkor, hogy a Kádár-rendszerben őt is rendszeresen megpróbálták megfélemlíteni, és többször utaltak arra, hogy a rádiós munkáját, illetve az utazási lehetőségeit is elveszítheti.
„Egy elmúlt rendszer elmúlt világáról beszélünk, ahol embereket zsaroltak, fenyegettek. Időről időre engem is emlékeztettek arra, hogy mit veszíthetek. Rádiós voltam, és az utazás is fontos része volt az életemnek. Ezt a kettőt mindig el akarták tőlem venni, folyton célozgattak arra, hogy »nem kellene ennyit utazni, nem kellene ennyit rádiózni«. Rendszeresen jöttek ilyen fenyegetések, de aztán soha nem történt semmi, éltem tovább az életem” – mondta B. Tóth László.
