X-Men kvíz: Hugh Jackman, a férfi Farkas mögött – mit tud az X-Men sztárjáról?
Hugh Jackman neve hallatán a legtöbb filmrajongónak valószínűleg azonnal beugrik egy borostás arc, egy dühös tekintet és két pár félelmetes adamantiumkarom. Az ausztrál színész több mint két évtizede ugyanahhoz a szerephez kötődik, amely világsztárrá tette. Október 12-én ünnepli születésnapját, és bár rengeteg különböző karaktert eljátszott, Farkas – vagy ahogy az igazi rajongók ismerik, Rozsomák – árnyékából máig nem igazán tud kilépni.
Hugh Jackman 1968. október 12-én született Sydney-ben, és eredetileg újságírást tanult, mielőtt a színészet felé fordult. Pályáját Ausztráliában kezdte, majd a kilencvenes években már színpadon és televíziós produkciókban is dolgozott. Hollywood azonban 2000-ben fedezte fel igazán, amikor az X-Men első mozifilmjében megkapta Logan, vagyis Farkas szerepét. A film hatalmas siker lett, Hugh Jackman pedig egy csapásra a nemzetközi sztárok között találta magát.
A következő években olyan filmekben szerepelt, mint a Kardhal, a Kate és Leopold vagy Christopher Nolan A tökéletes trükk című thrillere. A nyomorultak főszerepéért Oscar-díjra is jelölték, miközben időről időre mindig visszatért ahhoz a karakterhez, amelyhez a közönség a legerősebben kötötte.
Farkas története azonban Jackman számára sem volt mindig könnyű. A 2017-es Logan után úgy tűnt, végleg leteszi a karmokat. A filmben egy megöregedett, megfáradt és minden korábbinál emberibb Logant játszott, így sokan valódi búcsúnak tekintették a filmet. Aztán jött Ryan Reynolds és a Deadpool és Rozsomák. Hugh Jackman 2024-ben újra felvette a jelmezt, és bebizonyította, hogy a karakter még mindig működik. Sőt, a film egyik legnagyobb látványossága éppen az volt, hogy a közönség több mint húsz évvel az első X-Men után ismét őt láthatta, ráadásul nem Farkas, hanem Rozsomák néven.
Ezzel újra felmerült a nagy kérdés: vajon tényleg vége van? A Marvel következő nagy dobása, az idén december 18-án érkező Bosszúállók: Doomsday, avagy Ítéletnap, avagy Doctor Doom ébredése ugyanis újra összehozza a Marvel filmes univerzumának több ikonikus szereplőjét, köztük több eredeti X-Men-színészt is. Bár Hugh Jackman visszatérését Farkasként, avagy Rozsomákként hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, a pletykák és a várakozások szerint minden bizonnyal szerepel majd a filmben.
Hugh Jackman születésnapjának évfordulója alkalmából most jöjjön egy Marvel, egészen pontosan X-Men kvíz. A most következő kérdésekre csak az igazi rajongók tudják a helyes választ. Lássuk, Ön hányat tud megválaszolni az X-Men kvíz kérdései közül helyesen.
Miért különleges Farkas, avagy Rozsomák csontváza? Titániummal van megerősítve, vibrániummal van megerősítve, vagy adamantiummal van megerősítve? A helyes válasz: adamantiummal. A Weapon X program során Logan csontvázát adamantiummal erősítették meg, így váltak a csontjai és a karmai rendkívül ellenállóvá.
Melyik országba utazik Logan A Farkas című filmben? Japán, Kína vagy Oroszország? A helyes válasz: Japán. A 2013-as A Farkas történetének jelentős része Japánban játszódik, ahol Logan szamurájokkal és új ellenfelekkel kerül szembe.
Ki Logan testvére az X-Men kezdetek: Farkas történetében? Erik Lehnsherr, Victor Creed vagy Scott Summers? A helyes válasz: Victor Creed. Victor Creed, vagyis Kardfogú, Logan testvére és egyik legfontosabb ellenfele. A filmet az ő és Logan bonyolult kapcsolatára is építették.
Mi történik Logan regenerációs képességével a Logan című filmben? Egyáltalán nem változik, teljesen elveszíti, vagy jelentősen legyengül? A helyes válasz: jelentősen legyengül. A filmben egy idősödő, megfáradt Logant látunk, akinek gyógyulási képessége már nem működik úgy, mint korábban. Ez a történet egyik fontos eleme.
Kivel szerepel együtt Hugh Jackman Rozsomák szerepében a Deadpool és Rozsomák című filmben? Channing Tatum, Ryan Reynolds vagy Josh Brolin? A helyes válasz: Ryan Reynolds. A 2024-es film középpontjában Deadpool, vagyis Ryan Reynolds és Hugh Jackman Rozsomákja áll. Jackman ezzel hét évvel a Logan után tért vissza a szerephez.
Ki a mutánsok egyik legfontosabb ellenfele az első X-Men filmben? Mystique, Magneto vagy Pyro? A helyes válasz: Magneto. Magneto, akit Ian McKellen alakított az első filmben, a mutánsok és az emberek közötti konfliktus egyik központi szereplője.
Melyik karaktert alakítja Jennifer Lawrence az X-Men-filmekben? Jean Grey, Mystique vagy Storm (Vihar)? A helyes válasz: Mystique. Jennifer Lawrence Raven Darkholme, vagyis Mystique szerepében vált az X-Men-filmek egyik legismertebb arcává.
Melyik filmben szerepel Deadpool először Ryan Reynolds alakításában? X-Men kezdetek: Farkas, Deadpool vagy Deadpool és Rozsomák? A helyes válasz: X-Men kezdetek: Farkas. Ryan Reynolds már a 2009-es X-Men kezdetek: Farkas című filmben feltűnt Wade Wilsonként, vagyis Deadpoolként – igaz, egészen más formában, mint a későbbi önálló Deadpool-filmekben.
