Törőcsik Mari unokája először szólalt meg a nagymamája halála óta

által T Balazs

Először szólalt meg Törőcsik Mari unokája, Máhr Vi Zsófia

Először nyitotta meg a szívét a nyilvánosság előtt a 2021-ben elhunyt legendás színésznő, Törőcsik Mari unokája. A 13 éves Máhr Vi Zsófia tehetséges zongorista, aki több nemzetközi versenyt is megnyert. A család hat éve költözött vissza Vietnámból Magyarországra, hogy a művésznő utolsó éveiben minél több időt tölthessenek együtt.

Törőcsik Mari örökbefogadott fiának, Sonnak a kislánya, Zsófia nemcsak emlékeket őriz a mamájáról, de az ő örökségét viszi tovább: fiatal kora ellenére sorra nyeri a nemzetközi zongoraversenyeket. A fiatal lány most először mesélt arról, hogyan emlékszik vissza a közös pillanatokra és a legendás velemi házra.

– Nekem ő egy nagymama, akit nagyon szeretek. Nem úgy néztem rá, mint híres színésznőre, és most sem úgy gondolok rá. Amikor még Vietnámban éltünk, sokszor töltöttük nála a nyarakat. Akkor mindig elvitt cukrászdába, ami nagyon jó emlék. Sok mesét mesélt nekem, amikor ott voltam nála – emlékezett vissza Zsófia.

Elárulta azt is, hogy már filmekben is látta a legendás nagymamáját, igaz, még nem az összes szerepében. – Kicsiként mesélte nekem apukám, hogy a mama színész, aki sok filmben játszott és színházban is, de én ezt akkor nem igazán értettem. Csak később jöttem rá, hogy ki is ő, és mennyi mindent csinált. A Pál utcai fiúkat, a Körhintát és a Szerelmet láttam, azokat nagyon szeretem. Idővel szeretném majd megnézni minden filmjét, nagyon büszke vagyok rá, hogy ő a mamám.

Zsófia még nagyon fiatal volt, amikor a családjával Magyarországra költöztek, hogy az akkor már gyengélkedő színésznő mellett lehessenek. – Amikor ideköltöztünk, még nagyon pici voltam, és nem értettem, mekkora a baj. Csak próbáltam minél több időt a mamával tölteni. Nagyon hiányzik, és nagyon sajnálom, hogy nem lehet itt, és nem láthatja élőben, ahogy zongorázom. Sajnos ő sosem látott engem élőben, csak felvételeket tudtunk neki mutatni, de nagyon tetszett neki, mindig megdicsért, bátorított, hogy ez az én utam, csináljam. Szerintem büszke lenne rám, ha látná, mennyit fejlődtem, mennyi versenyt sikerült megnyernem.

Bár Zsófi nem kérkedik a felmenőivel, mégis sokan tudják Szombathelyen és Velemben, hogy ki a nagymamája. – Inkább a tanáraim tudják, hogy ki a mamám, de ők nem mondják, nem kérdeznek róla. Idővel valahogy az iskolában is megtudták, pedig én szinte sosem mondom. Nem azért, mintha ne lennék rá nagyon büszke, hanem mert nekem ő nem a legendás színész, hanem a nagymamám.

A 13 éves Zsófia mára szárnyaló zongoravirtuózzá vált, aki sorra aratja a sikereket hazai és nemzetközi színpadokon egyaránt. – Legutóbb a Barokk Művek Zongoraversenyén fődíjat kaptam, illetve az alapítvány különdíját is elnyertem. Voltam kanadai versenyen is, ahova a világ minden országából érkeztek versenyzők. Én voltam a legfiatalabb, és ott a platina fődíjat kaptam meg. A Zongoramesék versenyen pedig 750 versenyző között értem el első helyezést. Nagyon szeretek versenyeken indulni, mert ott érzem és látom a közönség reakcióját.

Zsófia ötéves kora óta zongorázik. Mint meséli, a szülei nem zenéltek, ám gyerekként meglátott egy zongorát, s egyből érezte, hogy ez lesz az ő útja. Az édesapja még aznap vett neki egy kisebb hangszert, amelyen otthon kezdett gyakorolni. Bár még csak hetedik osztályos, már most tudja, hogy később is mindenképpen zenével szeretne foglalkozni.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen működő Rendkívüli Tehetségek Képzőjébe nyolcadik osztályig lehet felvételizni. Öt akadémiai szintű darabbal kell készülni: egy 20. századi művel, egy szonátával, egy romantikus darabbal, egy etűddel és egy barokk művel. Ezeket egyben, kotta nélkül, fejből kell eljátszani. – Jövő tavasszal lesz a felvételi, úgyhogy most tanulom ezt az öt darabot. Ha felvesznek, hetente egyszer vagy kétszer kell majd feljárni Budapestre. Nagyon izgatott vagyok a felvételi miatt, remélem, sikerül. Izgulni viszont nem izgulok, a színpadon sem izgulok soha, mert tudom, hogy felkészült vagyok.

A ragyogó eredmények mögött rengeteg lemondás és vasfegyelem áll. – Sokszor előfordul, hogy az osztályom elmegy kirándulni, de én nem tudok velük menni, mert koncert közeledik, ami miatt sokat kell gyakorolnom. Próbálok minél több időt a hangszerrel tölteni – mesélte Zsófia, akinek a rengeteg tanulás és a zenélés mellett azért jut ideje egy kis kikapcsolódásra is. – Szeretek olvasni, de van egy kémiakönyvem is, az most az egyik kedvencem, mert nagyon érdekel, milyen tulajdonságai vannak az anyagoknak. Amikor több időm van, például a nyári szünetben, tájképeket festek, vagy biciklizek apukámmal Velemből Szombathelyre, vagy pingpongozok a szüleimmel, esetleg sorozatokat nézünk.

Ezt is kedvelheted