Kriston Péter megszólalt a Farm VIP-döntő után: így reagált a vereségére

által T Balazs

Kriston Péter megszólalt a Farm VIP döntője után: így élte meg a vereséget

Kriston Péter, vagyis Pepe a Farm VIP hatodik évadának döntőjében alulmaradt Young G Bécivel szemben. A testépítő azonban nem csalódott, büszke arra, hogy kitartó munkával és küzdelemmel eljutott a fináléig, és felnőttként tudta kezelni a vereséget.

A döntő napján egyszerre érzett izgatottságot és elégedettséget, hiszen hat hét kemény farmélet után már mindketten rendkívül fáradtak voltak, de ő mégis mindent beleadott.

A döntő küzdelmeiről elmondta, hogy a feladatok eleinte kifejezetten jól mentek neki, és hamar előnyre tett szert. – Volt bennem egy teljesítési vágy, de valahol egyfajta elégedettség is. Rohadt fáradtak voltunk már, hiszen öt-hat hete ott voltunk, minden nap tizenórákat dolgoztunk, és a végére még össze kellett szednünk magunkat egy többórás menetre – mesélte.

Az egyensúlyozós kihívást szinte azonnal teljesítette, a traktoros feladatot pedig akkor fejezte be, amikor Young G Béci még el sem kezdte. Az ügyességi feladatok során egyre inkább úgy érezte, valóban esélye lehet a győzelemre. – Amikor befejeztem a korongos feladatot, beszaladtam a labirintusba, és az első pár percben megtaláltam kettőt a három eszközből, s akkor egy kicsit végigfutott bennem, hogy ez akár meg is lehet – vallotta be az ezüstérmes.

A labirintusban azonban fordult a kocka: bár gyorsan megtalálta az első két eszközt, a harmadikat hosszú ideig hiába kereste. Amikor meglátta, hogy Béci felrohan a dombon, már tudta, hogy a győzelem elúszott.

Bár a pillanat csalódást okozott, Pepe büszke arra, hogy felnőttként tudta kezelni a helyzetet, és nem hagyta, hogy a vereség elrontsa az élményt. – Amikor futottam és futottam, mégsem találtam, jött egy villámcsapás, hogy hát, lehet, ez mégse lesz meg. De büszke vagyok magamra, hogy felnőttként tudtam kezelni a vereséget. Nem arról volt szó, hogy visszamentem gyerekbe, és nem tudok veszíteni – árulta el.

A testépítő hangsúlyozta, hogy a saját teljesítményével elégedett, hiszen a feladatokban mindent megtett, amit tudott. Úgy érzi, a végén már a szerencsének is szerepe volt abban, ki nyeri a versenyt. – Magamról olyan nagyon újat nem tudtam meg ott. Nem tudom azt mondani, hogy előtte nem bíztam magamban, de a Farm után már igen. Inkább megerősített ezekben a dolgokban – mondta a személyi edző, aki számára a Farm VIP egy újabb meghatározó tapasztalatot jelentett, amelyre a jövőben is építhet.

Ezt is kedvelheted