Puzsér Róbert: „Nem élem azt az életszínvonalat, amelyet élhetnék”
Puzsér Róbert ritkán látott oldalát mutatta meg egy beszélgetés során, amelyben Balázsy Pannának és Wágner Tamásnak személyes emlékeket osztott meg életfilozófiájáról, anyagi szemléletéről és családi örökségéről.
A publicista elárulta, hogy számára az anyagi biztonság nem a luxusról, hanem a szabadságról szól: ez azt jelenti, hogy megélhetési kényszer nélkül mondhatja ki, amit gondol. Ezt az alapvetést édesanyjától tanulta, aki esküvőiruha-kölcsönző üzletet vezetett, és forintról forintra építette fel a család anyagi biztonságát.
Gyerekként végignézte, hogyan dolgozott édesanyja kitartóan, és hogyan takarékoskodott, hogy a család ne csak megéljen, hanem stabil alapokon álljon.
– Az anyám azt mondta minden alkalommal, hogy „nem kifelé élünk, apukám” – idézte fel édesanyja szavait a Csak Szabadon csatorna Majd megeszlek című műsorában. Hozzátette, hogy bár megengedhették volna maguknak a jobb autót vagy a nagyobb költekezést, sosem érezték szükségét annak, hogy többet mutassanak a külvilágnak, mint amire valóban szükségük volt.
– Én most sem élem azt az életszínvonalat, amelyet élhetnék – szögezte le a publicista. Úgy véli, ha többet költene, idővel felélné az örökségét, és megélhetési kényszerbe kerülne, ami számára a szabadság elvesztését jelentené. Az örökölt vagyon nem egyszerűen pénz a szemében, hanem édesanyja életének erőfeszítéseinek szimbóluma, amelyet elherdálni bűnnek érezne.
A beszélgetés során Puzsér arról is beszélt, hogy bár a nyilvánosság előtt határozottan vállalja véleményét, a bántó kommentek őt sem hagyják érintetlenül. Bevallotta, hogy egy-egy rosszindulatú hozzászólás képes elrontani a kedvét, de igyekszik nem hagyni, hogy ezek befolyásolják a munkáját vagy a döntéseit.
A jövővel kapcsolatos aggodalmait pedig nem osztja meg gyermekével.
– Ha a gyerek elég idős lesz ahhoz, hogy kérdezzen erről, akkor majd mondom neki. De én nem fogom őt traktálni ezzel – mondta Puzsér Róbert.
