A nők egykor odavoltak érte, ma boldog családapaként éli az életét a Shygys sztárja
A Shygys egykori tagja, Gajdos Attila, azaz Julian 24 éve él boldog házasságban feleségével, Ildikóval, akit nem a rajongói között ismert meg. A zenész a lapnak elmondta, párja teljesen más irányból érkezett az életébe, de elfogadja, szereti és támogatja a munkáját. Tizenhárom éves kislányukkal, Viktóriával teljes harmóniában élnek. Attila úgy fogalmazott: hisz abban, hogy egy sikeres férfi mögött mindig ott áll egy még erősebb nő, és náluk ez pontosan így van.
A kilencvenes években alakult legendás fiúbanda a mai napig aktív, koncerteken fellépve generációkat szórakoztat. A retrókoncertek iránt nő az érdeklődés, a rajongók szeretete pedig változatlan – állítja a zenész. Elmondása szerint minden korosztály ismeri és szereti a dalaikat, az egykori fiatalok éppúgy velük éneklik a számokat, mint a mai fiatalok.
A Hello című dalt az év elején újrahangszerelték, DJ Dominiqe-kal készítettek belőle egy teljesen más zenei köntösű verziót, amely nagy sikert aratott, és az országos fellépéseken folyamatosan előadják. A Nem adta hibád című szám hamarosan friss, új verzióban érkezik.
Attila szerint a világ sokat változott azóta, hogy az internet és a közösségi felületek meghatározóvá váltak, ma már sokkal könnyebben elérhető egy énekes vagy színész. Úgy véli azonban, hogy egy női szív sohasem felejt: a retrókoncerteken azok a hölgyek, akik annak idején a szívükbe zárták őket, a mai napig ugyanazzal a szeretettel fogadják a zenekart. Ez mindannyiuknak igazi időutazás.
Különleges élmény a Shygys számára, hogy a Sztárban Sztár versenyzői a hétvégi adásban a legendás fiúbanda egyik dalát adják elő. Gajdos Attila nagyon boldog, mert mindig jó jelzés, ha az ember múltjából előkerül valami, ami a jelenben is aktualitást kap, és örül annak, hogy a mostani fiatal tehetségek is foglalkoznak a zenéjükkel. Bármelyik számukra esik is a választás, az azt jelenti, hogy a mostani generációnak is számít, amit annak idején csináltak.
A zenész a tervekről is beszámolt: a Nem a te hibád című dallal kapcsolatban újabb dobásra készülnek, és a Shygys mellett a Melody Maker formáció is aktív. A Luxfunk Radio csapatával közösen remixet és hozzá klipet készítettek a Money Monday című dalból, január 8-ára pedig nagy koncerttel készülnek az Akvárium Klubban, ahol a Melody Maker és a Luxfunk lemezlovasai együtt lépnek majd színpadra.
