Szandi le sem tudja tenni a karjaiból imádott unokáját

által T Balazs

Le sem tudja tenni a karjaiból Szandi az imádott unokáját

Szandi boldogsága szinte határtalan, amióta megszületett az unokája, Hazel Rose, akit legszívesebben egy pillanatra sem engedne ki a karjaiból. Az énekesnő láthatóan minden percét élvezi a nagymamaságnak, és örömmel osztja meg követőivel a legédesebb közös pillanatokat.

Szandi unokája augusztus 1-jén, koraszülöttként jött világra Los Angelesben, és jó pár hetet a kórházban kellett töltenie, ami némi aggodalommal töltötte el a családot, ám szerencsére mára mindenki megnyugodhatott. Az énekesnő maga is a tengerentúlra utazott, hogy lánya, Blanka és annak férje mellett lehessen, és minél több időt tölthessen a csöppséggel.

A büszke nagymama azóta is rendszeresen bepillantást enged követőinek ebbe az új, boldog életszakaszba, a napokban pedig ismét egy szívmelengető bejegyzéssel jelentkezett az Instagram-oldalán.

„Köszönjük azt a rengeteg szeretetet, amivel elárasztottatok bennünket! Most már tudom, milyen csodálatos ajándék nagymamának lenni… Ez az érzés mindent felülír! Szívből gratulálok én is minden nagymamatársamnak, és kívánok mindannyiunknak egészséget, boldogságot és rengeteg csodás, együtt töltött pillanatot az unokáinkkal!” – írta posztjában Szandi.

Ezt is kedvelheted