Nemet mondott az oltárnál, mégis összeházasodott a Házasság első látásra Jucija és Jánja
A Házasság első látásra negyedik évadának egyik legemlékezetesebb pillanata volt, amikor Páli Juci az oltárnál visszautasította Lőrincz Jánt. A döntés akkor sokak számára a kísérlet kudarcát jelentette, a pár története azonban egészen más irányt vett: a forgatások után is folytatták az ismerkedést, kapcsolatuk szerelemmé mélyült, és végül hivatalosan is összekötötték az életüket.
A TV2 párkereső műsorában szakértők párosítják össze az egyedülállókat, akik először az esküvőjükön találkoznak, majd házastársakként próbálják kideríteni, működhet-e közöttük a szerelem. Ján az első esküvő után úgy érezte, érdemes folytatniuk a közös történetüket. „Egy nemmel indult az egész, de én azt mondhatom, hogy egy csodálatos nőt ismertem meg a Juciban, és volt egy érzésem, hogy én akarok neki udvarolni, hogy ott még nem lehet neki vége” – mesélte.
A pár később már férjként és feleségként beszélt a nagy napról, amelyen ezúttal nem volt helye a bizonytalanságnak, és mindketten boldogan mondták ki az igent. Juci szerint különösen megható volt, hogy a korábbi nehézségek után így teljesedhetett be a kapcsolatuk. „Én úgy indultam bele az egészbe, hogy hiszek a csodákban, és hogy velem megtörténhet a csoda. Most, hogy megtörtént a csoda, most fel se tudom fogni. Csodásan érzem magam” – mondta.
Hozzátette, hogy számára a házasság egyszerre jelent lezárást és új kezdetet. Ján úgy fogalmazott, ez a legboldogabb napja, és nagyon szereti a feleségét.
A szerelmesek arról is beszéltek, hogy a kapcsolatuk nem volt mindig könnyű. Bár a műsorban is önmagukat adták, úgy érzik, az igazi közös életük csak a forgatások után kezdődött el. Juci felidézte, hogy voltak nagyon boldog és nagyon nehéz időszakok is, de ezek már a való életről szóltak. A fitneszedző szerint a közösen átélt nehézségek nem eltávolították, hanem még inkább összekovácsolták őket, és minden nehézség csak megerősítette az igent.
Ján számára Juci ennél is többet jelent: úgy érzi, köztük sokkal erősebb kötelék van annál, mint amit egyszerűen szerelemnek lehet nevezni. A férfi azt is elmondta, hogy édesapja már nem élhette meg a nagy napot.
Az esküvőn Ján családja is jelen volt, Jucit pedig édesapja kísérte az oltárhoz. A ceremónia után a pár élete új fejezethez érkezett: a korábbi bizonytalanságokat felváltotta a közös elhatározás, hogy együtt folytatják az életüket. Juci mindenkinek azt kívánta, hogy a saját életében se veszítse el a reményt. „Mindenkinek azt kívánom, attól függetlenül, hogy hány éves és miket élt át eddig, hogy higgyen a csodákban. Mert a csodák léteznek, és mindenkinek jár a boldogság!” – üzente.
