Gondozóotthonban él Deák Bill Gyula mentálisan sérült lánya
A magyar blues királya, Deák Bill Gyula november 8-án ünnepelte volna a 78. születésnapját, ám szeptember közepén szívinfarktus következtében elhunyt. Fia, Deák Tamás azóta sem tudta feldolgozni a tragédiát, hiszen édesapjában nemcsak a szülőjét, hanem a barátját is elveszítette.
Deák Tamás az édesapja születésnapjának alkalmából idézte fel a zenész emlékét. Elmondása szerint kapcsolatuk nem csupán apa és fiú viszonya volt, olyanok voltak, mint a barátok. A legendás zenész családcentrikus emberként élt, problémáit gyakran inkább a fiával beszélte meg, mint a feleségével. Egyik legfontosabb útravalója az volt: „Fiam, soha ne felejtsd el, honnan jöttél!” Szegény családból származott, de sikerei ellenére soha nem nézett le senkit, és nem tett különbséget ember és ember között.
A gyász legnehezebb pillanataiban Deák Tamás számára a beteg húga ad erőt. A testvére mentálisan sérült, és a szülők még életükben arra kérték a fiukat, hogy ha ők már nem lesznek, soha ne hagyja magára. Deák Tamás megígérte nekik, hogy így lesz, és az ígéretéhez tartja is magát. Jelenleg a húga egy bentlakásos intézményben él, de rendszeresen, havonta legalább két-három alkalommal kiviszi magukhoz. Amikor az édesapja halála után először vitte haza, a húga azt kérdezte tőle: „Tomi bátyám, most mi lesz velünk?” Deák Tamás megnyugtatta, hogy semmi sem változik, és ez láthatóan megnyugvást hozott a testvérének. Az édesapa születésnapjának évfordulóján is együtt lesznek.
Deák Tamás szerint édesapja halálával egy egész korszak zárult le, és a zenészt lehetetlen pótolni. Elmondása szerint elég volt megjelennie a színpadon, és máris őrjöngött a közönség, a hangja pedig egyszerűen utánozhatatlan volt.
A zenész a halála előtt készült felénekelni az új lemezét. A dalok már összeálltak, a szövegeket Horváth Attila írta az apával közös gondolatok és elképzelések mentén. Deák Tamás azonnal tudta, hogy ezt az anyagot nem szabad veszni hagyni, ezért felkereste a projekt zenei rendezőjét, Hirleman Bercit, és megkérdezte tőle, kit ajánlana a feladatra. A lemezen szerepel egy különösen szép dal, A fekete sirály, amelyről úgy gondolják, akár sláger is lehet. A dalt a zenész az édesanyának írta, akihez rendkívül mély érzelmek fűzték; ötven éve lettek volna együtt.
Deák Bill Gyula évekre előre tervezett: 2027-ben szerette volna megjelentetni az önéletrajzi könyvét, az új lemez is készült, a nyolcvanadik születésnapját pedig az MVM Dome-ban tervezte megünnepelni egy hatalmas koncerttel, amelyre számos régi zenésztársát, többek között Vikidál Gyulát és Varga Miklóst is meghívta volna. Bár ezt az estét már nem tudják vele együtt megvalósítani, szeretnék méltó módon megőrizni mindazt, amit ránk hagyott. Március 6-án Deák Bill Gyula-emlékkoncert lesz, amelyen azok a pályatársak lépnek majd színpadra, akiket az apa is szeretett volna vendégfellépőként látni a Bill 80 koncerten. Keresztes Ildikó már jelezte, hogy szívesen elénekelné a Ne szeress engem! című dalt, de a fellépők között lesz Varga Miklós, Vikidál Gyula, Takács Tamás, Ferenczi György, Tátrai Tibor, Földes László, Gudics Máté, Oláh Ibolya és Koltai Gergely is.
