Rónai Egon a Network4-nél folytatja, két szerkesztő is vele tart
Tizenöt év után távozik az ATV-től Rónai Egon. A népszerű műsorvezető, aki az elmúlt másfél évtizedben a csatorna vezető arca volt, decemberig lesz látható az ATV képernyőjén, utána a Network4-nél folytatja tévés pályafutását.
A távozás hírét a Blikk forrásai is megerősítették, a hétvége folyamán pedig a tervek szerint hivatalosan is bejelentik a csatornaváltást. Új munkahelyén még várniuk kell rá, az ATV ugyanis a következő hetekben még számít a legnagyobb sztárjuk munkájára.
Rónai Egon hálásan nyilatkozott az ATV-nél töltött évekről és a támogató szakmai környezetről. Mint mondta, ha valaki követte a munkájukat, pontosan tudja, hogy az ATV-ben meg tudott jelenni a közszolgálati attitűd az elmúlt években, és köszönetet mondott Németh S. Szilárdnak, valamint a csatorna vezetésének a kezdetektől kapott bizalomért.
Nem egyedül távozik: vele tart két szerkesztő, Szabó Bettina és Szakál Erzsébet is, mindketten a műsorvezetővel mennek új munkahelyére. Az utódlásukról tárgyalnak.
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója elmondta, természetesen szomorúan fogadták a döntést, hiszen több mint másfél évtizede dolgoznak együtt, és nagyon szép szakmai sikereket értek el ebben az időszakban. Hozzátette ugyanakkor, hogy a média világa ilyen, volt már hasonló eset a csatorna életében, és valószínűleg lesz is. Kiemelte azt is, hogy bármilyen sok változás történik most a televíziós csatornák körül, számukra egy dolog továbbra is stabil marad: hogy munkájukat abban a szellemiségben folytassák, amely őket jellemzi. A vezérigazgató szerint az ATV az a hely, amely a legturbulensebb időszakokban sem hagyta el a közszolgálati attitűdöt, és minden kollégájuk szabadon dolgozhat annak érdekében, hogy higgadtan, objektíven, de kompromisszumot nem tűrően számoljanak be a közélet legfontosabb kérdéseiről. Ez az igazságkeresés olyan érték, amelyet a nézők nagyra tartanak – tette hozzá. Megígérte azt is, hogy egy televíziós csatorna életében mindig voltak és lesznek személyi változások, de az ATV szellemisége és szakmai minősége változatlan marad.
Rónai Egon nemrég komoly szakmai elismerést is kapott: a Big Picture díjátadón ő lett az év hírműsorvezetője.
