Pénteken orvosnál járt, szombaton otthonában meghalt a röplabda legendája, Grózer György
Borzasztó hír rázta meg a hazai sportvilágot: szombaton este, életének 62. évében elhunyt a hazai és a nemzetközi röplabdázás legendás alakja, Grózer György. A korábbi 96-szoros válogatott játékos halálhíre sokakat megdöbbentett, hiszen az egykori klasszis visszavonulása után is jó fizikai állapotban volt.
A család tájékoztatása szerint a korábbi sportoló pénteken mellkasi szorítást érzett, ezért kardiológiai vizsgálaton vett részt, ahol panaszaira gyógyszeres kezelést kapott. Szombaton este veresegyházi otthonában rosszul lett, majd leállt a légzése. Az újraélesztését először a felesége, később a helyszínre érkező mentők kezdték meg, ám az életét már nem tudták megmenteni.
Játékosként az utolsó hazai csapata a Vegyész RC Kazincbarcika volt, amelynek elnöke, Kárpáti László elmondta: Grózer meghatározó személyiség volt, aki sok nézőt vonzott a csarnokba. – Vasárnap délután a közösségi médiából tudtam meg a tragikus hírt – mondta. – Nagyon megdöbbentett, mert tudomásom szerint nem volt egészségi problémája. A Pénzügyőr mérkőzésein mindig jót beszélgettünk, és amikor legutóbb találkoztam vele, akkor is életerős, vidám ember volt, tele tervekkel.
Grózer György a Tungsram SC-ben nevelkedett, majd mutatkozott be az élvonalban. Háromszoros magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes lett a csapattal, ezután külföldön a belga Torhout gárdájával kupagyőzelmet, a német Moerser SC-vel bajnoki címet, kupát és CEV-kupát nyert. Megfordult a Maldegem és a Celle csapataiban is, a német válogatottban pedig 19 meccsen szerepelt, amellyel Eb-n 4. és 8. helyezést ért el. 1997-ben tért haza a Kazincbarcikához.
– Akkor váltunk önálló egyesületté, kiválva a városi sportklubból. Az volt az az időszak, amikor itt Kazincbarcikán komolyabban elkezdtünk a röplabdával foglalkozni, és az ő megjelenése hamar közönségcsalogató lett – árulta el Kárpáti. Hozzátette: a Vegyész akkor még alsóházi csapatnak számított, az 1997-1998-as szezonban viszont az Extraliga alapszakaszában a hatodik helyet szerezte meg, majd a rájátszás végén is ebben a pozícióban zárt. Ebben az egykori ütőnek is nagy szerepe volt.
– Akkor a keretünket rengeteg fiatal alkotta, ő volt a legidősebb és az első húzónév, aki megjelent az egyesületnél. Mindenki ámulattal nézte, s nem mint egy messziről jött embert, hanem mint egy nagy klasszist. Úgymond levezetni jött ide, de nagyon hasznos volt a jelenléte – fogalmazott a klubelnök. – Nem volt az a tyúkanyó típus, vagy az a nagy anekdotázó, de a pálya mellett az öltözőt is uralta. Nemcsak a termete miatt, hanem mert volt egy magával ragadó személyisége, és maga a múltja is predesztinálta erre.
Visszavonulása után CEV-kupa-győztes, klasszis edzőként adta át tudását. Itthon a Gödöllő női, valamint a Pénzügyőr férficsapatát irányította, de Németországban és Belgiumban is dolgozott. – Szomorúan értesültünk Grózer György haláláról. György a pályafutása során játékosként és edzőként is hosszú éveken keresztül szolgálta a magyar röplabdázást. A szakmai életútja, a tapasztalata és a sportág iránti elkötelezettsége révén a hazai röplabda meghatározó személyisége volt. Edzőként a Pénzügyőr férfi röplabdacsapatának szakmai munkáját is irányította, így a klubunk történetének is részévé vált. A közös időszak során a tudását és a tapasztalatát a csapat szolgálatába állította, a munkájával pedig hozzájárult a klub szakmai életéhez. A Pénzügyőr Sport Kft. nevében tisztelettel emlékezünk Grózer Györgyre, és őszinte részvétünket fejezzük ki a családjának, a hozzátartozóinak, a barátainak, valamint a röplabdás közösség minden tagjának, akit a veszteség érint. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében – mondta Molnár Patrik, a Pénzügyőr Sport Kft. ügyvezetője.
Biszku Éva, korábbi válogatott röplabdázó szerint is óriási veszteség érte a hazai sportágat. – Rendkívül tehetséges, atletikus és jó ember volt, Buzek Lászlóhoz hasonlóan nagy játékos. Akkora tenyeret, mint ami neki volt, még életemben nem láttam. Akkor ment ki Németországba, amikor itthon már lefelé áldozott a röplabda, s nagyon jól döntött, mert óriási sikerei voltak. Miután hazaköltöztek a családjával, sokat találkoztunk, mert rendszeresen járt mérkőzésekre. A Grózer dinasztia is fantasztikus tehetséggel van megáldva, testvérével, a tragikusan fiatalon elhunyt Annával többször játszottam a senior válogatottban – mondta az Eb-ezüstérmes sportoló.
Grózer György gyermekei is sikeres röplabdázók: a fia, Ifjabb Grózer György még 41 évesen is játszik. Korábban a német válogatottal több olimpiára is kijutott, de volt világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes is. A lánya, Dóra szintén sikeres, és ő is német válogatott, akárcsak az unokái, akik közül Leona az idei felnőtt Eb-n, Loreen pedig az U18-as kontinensbajnokságon többek közt a magyar válogatott ellen is játszott.
