Felesége halála után repülőstársai köszöntötték Farkas Bertalant
Kácson, egy borsodi faluban hetekkel korábban kezdték szervezni az első magyar űrhajós ünneplését, ám a készülődést egy váratlan haláleset hiúsíthatta volna meg. Farkas Bertalan néhány nappal korábban veszítette el feleségét, akivel 52 évet élt boldog házasságban, ezért több programját le kellett mondania, és a kácsi rendezvény is veszélybe került.
A főszervező és házigazda, Dusza Bertalan – Farkas Bertalan régi barátja és druszája – azonban nem adta fel, és addig győzködte az űrhajóst, amíg az az utolsó pillanatban mégis igent mondott a meghívásra.
– Nem tehettem meg, hogy az ország minden részéből odasereglett repülős barátaimat cserben hagyjam – mondta Farkas Bertalan a megkeresésre.
A helyszínen a házigazda ölelte át először a meghatott egykori vadászpilótát és űrhajóst.
– Bercikém, együttérzünk veled mély gyászodban, amelyből mindenképp szerettünk volna kicsit kirángatni, ezért örülünk, hogy nem mondtad le a meghívásunkat, hiszen erre a találkozóra már hetek óta készültünk – fogalmazott Dusza Bertalan, majd a többiek is köszöntötték az űrhajóst, és kis ajándékokkal kedveskedtek neki.
A visszafogott ünneplés után a finom ételek és italok mellett a repülőtársak régi közös emlékeket elevenítettek fel. Körömi József vadászpilóta egy közös repülés történetét idézte fel a társaságnak.
– Nagyon tiszteljük Berci teljesítményét, amit vadászpilótaként és űrhajósként is elért, köztudott róla, hogy imádott repülni. Pár évvel ezelőtt együtt repültünk egy motoros vitorlázógépen, a népszerű SF–25 Falkén, én ültem a vezetőülésen, ő az oktatóin, és felszállás után váratlanul átadtam neki a kormányt ezekkel a szavakkal: „Tiéd a kormány, repülj!” Azt az örömet, ami kiült az arcára vezetés közben, sose felejtem el. Akkor már évek óta nem repült, most meg fél órán keresztül manőverezhetett. Nagyon élvezte, a leérkezésig fülig ért a szája. Óriási élmény volt a közös repülés, sosem felejtem el – mesélte.
Az est végén Farkas Bertalan megköszönte a szeretetteljes fogadtatást, amely nagyon jólesett neki a nehéz napokban.
– Fiúk, köszönöm a figyelmességeteket, kicsit sikerült kizökkentenetek a fájdalmamból, a gyászomból. Örülök, hogy veletek lehettem erre a rövid időre, vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre – mondta, majd egy nagy sóhaj kíséretében hozzátette: – Anikó nagyon hiányzik, még nagyon sok közös tervünk volt, a napokban utaztunk volna egy kis nyaralásra…
