Fésűs Nelly, Détár Enikő és Ladinek Judit próbálja az Elvált nők klubja musicalváltozatát
Az Elvált nők klubja musicalváltozata a Liliom Produkció előadásában, Tallós Rita rendezésében mutatkozik be Magyarországon. A budapesti premierre 2026. november 13-án kerül sor a RaM-ArT Színházban, a fotós próba azonban már lezajlott az egyik szereposztással, Fésűs Nellyvel, Détár Enikővel és Ladinek Judittal, vagyis a Dívák formációval.
A másik szereposztásban Nádasi Veronika, Fehér Adrienn és Spilák Klára játssza a három barátnőt, akiket az 1996-os kultfilmben Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton alakított.
– A filmet imádom, a kedvencem volt: még DVD-n is megvettem, és szinte minden egyes szavát tudom idézni, mert tényleg odavoltam érte. Ami különösen érdekes, hogy mi hárman már évek óta gondolkodtunk azon, hogy milyen darabot tudnánk közösen előadni, és az Elvált nők klubja mindig az első helyen szerepelt. Így amikor Tallós Rita közölte, hogy színpadra vinné, és szeretné, ha mi hárman benne lennénk, akkor nagyon boldogok voltunk, mert nekünk már régi vágyunk volt – mondta korábban Fésűs Nelly.
Tallós Rita rendezésében a kultikus történet humorral, fülbemászó dallamokkal és látványos színpadi megoldásokkal mesél a női összetartozás, az önbecsülés és az újrakezdés erejéről. A színésznő által életre hívott Liliom Produkció egyébként is sajátos küldetést vállalt a hazai színházi életben: a női sorsok, élethelyzetek és generációkon átívelő tapasztalatok bemutatását helyezi művészi műhelye középpontjába.
Az Elvált nők klubjában váltott szereposztásban jelenik meg Buch Tibor és Pusztaszeri Kornél (Aaron), Bercsényi Péter és Kerekes József (Morty), Bardóczy Attila és Gergely Róbert (Bill), valamint Józan László, Bardóczy Attila és Bercsényi Péter (Dwayne). Cassandra, Shelly és a pszichológus szerepében Barbinek Paula látható, Annie és Elise szerepeit pedig Brunner Márta látja el.
A darab már a budapesti premier előtt bemutatkozik Debrecenben, Győrben és Pécsett, utána pedig még több helyszínből álló, országos turnéra indul.
