Juhnyírás és tarisznyavarrás: kemény feladatok várnak a Farm VIP-ben

által T Balazs

Birkanyírás és tarisznyakészítés a Farm VIP új kihívásában

Talán az eddigi legnehezebb feladat teljesítése vár ezekben a napokban a Farm VIP hatodik évadának játékosaira. A tanyasi realityben az új termelési ciklusban megérkezett a következő nagy kihívás: a csapatoknak birkát kell nyírniuk, majd gyapjúból tarisznyát készíteniük.

A termelést segítő játékot szerdán a Piros csapat nyerte, jutalmul érkezett hozzájuk egy szakember, aki lenyírt nekik öt birkát. A sárgák viszont látványosan szenvedtek a feladat teljesítése során, Olivért például érzékeny helyen rúgta meg az egyik állat. Németh Kristóf felvetette a Sárga csapatnak, hogy adják fel a birkanyírást, mert úgysem tudnak nyerni.

Kristóf még azt is megjegyezte, hogy szerinte Olivér nem veszi ki a részét rendesen a munkából, mindig kitalál valamit, hogy ne kelljen dolgoznia. – Azt látom, hogy Olivér rendkívül jól kitalálta azt a stratégiát, hogy hogyan végezzen olyan tevékenységeket, amik hasonlítanak a munkához, de valójában a szórakozásról szólnak. A régi világban ezt KMK-nak hívták, azaz közveszélyes munkakerülőnek – jegyezte meg a színész-színházigazgató.

Olivér, ahogy erről tudomást szerzett, azzal a lendülettel megkérdezte Zsoltot és Kristófot, mi a problémájuk, ők azonban mindent letagadtak. – Szokás szerint csicska választ kaptam, nem is vártam mást, ez van – összegezte a próbálkozást Olivér.

A nap újabb fejleményeként Zsolti gazda levelet küldött, hogy mindkét csapatból a két legügyesebb embert el kell hozzá küldeni egy feladatra. A Piros csapatból Franciska és Emese, a sárgáktól Luna és Peti kelt útra. A csapatoknak zsákokat kell készíteniük, amibe a lenyírt gyapjút teszik, valamint fonalat kell fonniuk. Ezt egy szakértő mutatta meg a játékosoknak, akik jegyzetelték, mit milyen sorrendben csináljanak majd. A rablós feladatot a Sárga csapat (Nóri és Zsolt) nyerte, így a fonalak felét elvihették a pirosaktól.

A Farm VIP hatodik évadában legutóbb a Piros csapat fogyatkozott meg egy fővel, a kiszavazás végén Noel köszönt el társaitól. Emese és Zsuzsi átbeszélték a történteket, és arra jutottak: sajnálják, hogy Noel kiesett. Emese elárulta, volt egy olyan opció, hogy Zsuzsit küldik párbajra. Szőke Zsuzsi emiatt nagyot csalódott Emesében. Juli, Béci és Franciska kihallgatta ezt a beszélgetést, és biztatást küldtek a táncművésznek.

Ezt is kedvelheted