Dörner György megpályázza az igazgatói pozíciót

által T Balazs

Dörner György ismét pályázik az Új Színház igazgatói posztjára

Dörner György, a Kossuth-díjas színész, aki 2011 óta vezeti a budapesti Új Színházat, ismét megpályázza a teátrum igazgatói pozícióját. A jelenlegi vezető a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy nem foglalkozik azzal, kik nyújtanak be rajta kívül pályázatot, annak ellenére sem, hogy közel húszan versengenek a pozícióért.

„Kár lenne azzal foglalkozni, hogy kik és miért pályáztak a színház vezetésére. Nekem biztosan nem ez a dolgom, ezért nem is törődöm vele. Én a pályán vagyok, dolgozom, és elárulhatom, hogy egy baromi jó pályázatot adtam be. Aki a pálya mellett van, az latolgathat esélyeket, csinálják csak, én nem megyek ebbe bele. A társulat folyamatosan dolgozik, én pedig mindenről egyeztetek velük” – mondta Dörner György.

A művész nem hozta nyilvánosságra pályázatát, és a területért felelős minisztérium sem tette közzé az igazgatói posztért indulók nevét. A színház társulatának egyik tagja, Gregor Bernadett szintén indul az igazgatói székért, ám Dörner ezzel kapcsolatban sem kívánt jelenleg foglalkozni.

„Nekem teljesen mindegy, hogy nyilvánosak lesznek-e a pályázatok vagy sem. Hoztak egy döntést, hogy nem publikálják őket, én meg ezt elfogadtam. Engem nem érdekel, hogy mások mit írtak le, vagy milyen színházat akarnak itt csinálni, én a munkámmal törődök. Mit olvassam mások pályázatait? Én írók színdarabjait olvasom, és abból rendezek, ez az én dolgom” – folytatta Dörner.

Arra a felvetésre, hogy a pályázók számára korábban egy demokratikus vitalehetőséget is felajánlottak egy szakmai nap keretében, amelyet később lefújtak, Dörner így reagált: „Mivel nem használok ilyen internetes felületeket, ezért a felhívást sem láttam, csak hallottam róla. De azért álljunk meg egy pillanatra. Én vagyok a teátrum igazgatója, ha valaki azt szeretné, hogy beszéljek a színházról, akkor keressen meg személyesen és kérjen fel. Azért ne keverjük össze, hogy a hegy megy Mohamedhez, vagy Mohamed a hegyhez.”

Dörner György szerint a következő évekre vonatkozó terveiről majd akkor lehet beszélni, ha döntés születik az igazgatói posztról. Mint mondta, ha őt találják a legalkalmasabbnak, akkor nyilvánossá teszi pályázatát. Addig azonban mindenkit a színház honlapjára irányít, ahol a fotók, a műsor és az előadók alapján képet kaphatnak arról, milyen értékeket képvisel a teátrum.

Ezt is kedvelheted