Háromévesen veszítette el édesanyját a Házasság első látásra sztárja
Felfoghatatlan családi tragédia árnyékolja be a Házasság első látásra negyedik évadának szereplője, Zentai Mercédesz életét. A párkereső reality arája hároméves volt, amikor egy súlyos betegség következtében elveszítette édesanyját, aki akkor mindössze 25 éves volt.
Az édesapa, Zentai László a Story magazinnak adott interjújában beszélt a családot sújtó veszteségről. Mint elmondta, amikor felesége elhunyt, Merci hároméves, húga, Cinti pedig nyolc hónapos volt. Az édesanya huszonöt éves korában csontdaganatban halt meg.
„Tizenöt évig sokkban éltem az életemet, csak mentem előre, mint egy gép, a túlélésre játszottam és arra, hogy a lehető legnagyobb biztonságban, szeretetben neveljem fel a lányaimat” – vallotta be az édesapa.
László hosszú éveken keresztül csak a gyermekeinek élt, és csupán néhány éve engedi meg magának, hogy egy kicsit saját magára is szánjon időt. Mint fogalmazott, nem foglalkozott önmagával, az igényeivel, csak a gyermekeinek élt, és éjt nappallá téve azon fáradozott, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Nagyjából öt éve jutott el odáig, hogy több időt fordít magára.
A felfoghatatlan veszteség miatt apa és gyermekei között megbonthatatlan kötelék alakult ki. Merci elmondása szerint mindig nagyon apás volt, folyton vele akart lenni, a közelében érzi biztonságban magát, és tudta, hogy rá mindig, minden körülmények között számíthat.
Az édesapa védelmező szerepét jól mutatja, hogy amikor lánya az interneten ismerkedett és találkozott valakivel, akkor lokátoron figyelte őt, Merci pedig folyamatosan leadta neki az információkat az adott fiúról, hogy baj esetén pontosan tudja, kivel van és merre keresse.
László nem volt felhőtlenül boldog akkor sem, amikor meglátta lánya leendő férjét a műsorban. Az apuka gyanakvó és feszült lett, amikor felismerte, hogy lánya a Való Világban feltűnt Renátóhoz készül hozzámenni. A kételyei akkor sem oszlottak el, amikor a pár már egybekelt, ugyanis úgy érezte, lányával ellentétben a veje csak szórakozni jött a műsorba.
„Valahol láttuk már mi is, én azért kaptam sokkot, amikor felléptem. Azt vettem észre a ceremónián Renátóból, hogy mindezt szórakozásnak veszi, és nem azért jött a kísérletbe, mint Merci, hogy megtalálja a párját” – fogalmazott az örömapa, aki később Mercivel együtt szembesítette Renátót azzal, hogy felismerték őt.
A férfi láthatóan zavarba jött, de igyekezett tisztázni a múltját. „Ez egy ötéves sztori, és buta voltam. Azt már nem tudom jóvá tenni, most itt az idő, hogy bizonyítsak” – hangsúlyozta Renátó.
