Lékai-Kiss Ramóna élő adásban vallott a Majkával való múltjáról
A Sztárban Sztár negyedik élő adása vasárnap este nemcsak a produkciók miatt maradt emlékezetes, hanem a zsűri és a műsorvezetők közötti humoros és csipkelődő párbeszédek miatt is. Az este egyik legérdekesebb pillanata Brasch Bence fellépése volt, aki Majoros Péter, azaz Majka bőrébe bújva adta elő a Tündi Bündi című dalt. A produkcióval gyermekkori álma vált valóra, hiszen először rappelhetett színpadon.
Liptai Claudia elárulta, hogy a produkció kapcsán üzenetet váltott Majkával. „Kezdjük ott, hogy írtam a Majorosnak – tudja Tilla és Buci is –, hogy köszönjük szépen, hogy a nézettségünket emeled ezen a mai napon. Visszaírta, hogy »na, legalább lesz egy rendes dal benne, jól van…«” – idézte nevetve a rapper szavait. A zsűritag a produkció végén is nevetett, különösen Brasch Bence előadásmódján, aki egy ponton félrehúzta a száját, amit Liptai úgy kommentált, hogy „olyan volt, mintha Majka stroke-ot kapott volna.” Liptai továbbá azt is megjegyezte, hogy Majka az egyetlen magyar rapper, akinek érti a szövegeit, ezzel is elismerve a zenész munkásságát.
Ramóna sem maradhatott ki a csipkelődésből
A humoros pillanatok azonban itt nem értek véget. Till Attila, a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramónát szólította meg, nem is akárhogyan: „A zsűri legnagyobb Majka-szakértője, Ramóna… Hány év is ment el az életedből?” – utalt ezzel arra, hogy Ramóna és Majka korábban egy párt alkottak.
A kérdésre Lékai-Kiss Ramóna frappáns választ adott: „Hány éve már? Huszon-akárhány éve… Talán igaz se volt. Nagyon régen volt… Kicsik voltunk, 18-19 évesek.” Ezután Ramóna gyorsan témát váltott, és inkább Brasch Bence produkciójára terelte a szót, kiemelve, hogy a színpadon saját és Liptai Claudia karakterét is felfedezni vélte.
