Bánóczi elvonón van, miután halálhíre napokig lázban tartotta a rajongókat

által T Balazs

Újra rehabilitáción van Bánóczi Zoltán

Közel két hete ismét rehabilitációs intézetben tartózkodik Bánóczi Zoltán, a Barátok közt és a Jóban Rosszban egykori színésze. A színész korábban már 120 napot töltött elvonón, ám a kezelést követően visszaesett, és ismét az alkoholhoz nyúlt. Most a kecskeméti intézetből beszélt arról, hogyan telnek mindennapjai, mi segíti a józanság megőrzésében, és milyen tervei vannak a felépülés után.

Terápiák, edzés és naplóírás

A színész november 30-ig marad a kecskeméti rehabilitáción. Elmondása szerint a kezelés nem csupán beszélgetésekből áll: csoportos és egyéni terápiákon vesz részt, rendszeresen jár anonim gyűlésekre, emellett a mindennapi feladatokból is kiveszi a részét. Amikor kimegy az anonim gyűlésekre, visszatéréskor minden alkalommal szondát kell fújnia, hogy ellenőrizzék, nem nyúlt-e a pohárhoz. Minden nap edz is, a célja, hogy jövőre maratont fusson, naplót ír, és feljegyzi, mi történt vele, miért lehet hálás. Mint mondta, ha meggyógyul, nem kizárt, hogy egyszer könyv formájában is kiadja ezeket a gondolatokat.

„Biztonságban vagyok, egy védett környezetben”

Bánóczi arról is beszélt, hogy jelenleg nagyon jól érzi magát, biztonságban érzi magát egy védett környezetben, és egyáltalán nem sóvárog az alkohol után, de tisztában van vele, hogy ez egy életen át elkíséri majd. Tudja, hogy mindig lesz kísértés, de bízik benne, hogy lesz elég ereje nemet mondani egy pohár italra. A rehabilitáción nevelt fia és barátja is meglátogatta. Hangsúlyozta, számára nagyon fontos, hogy őszintén beszélhessen az érzéseiről, mert minden ki nem mondott szó csak belülről mérgezne.

Dömös és a teljes felépülés

November 30-án elhagyja a kecskeméti intézményt, ám ezzel még nem ér véget a kezelése. Utána Dömösre megy három hétre, ahol magas szintű ellátás és hitalapú rehabilitáció várja. Fél évet szán a teljes felépülésre az életéből, és ebben az időszakban csak ezzel kíván foglalkozni. Nem rohan vissza dolgozni, mert fél, hogy akkor szinte rögtön visszaesne.

Halálhír és mélypont

Bánóczi Zoltán halálhíre októberben rendítette meg az országot: nevelt fia, Zsolt nem tudta elérni telefonon, majd egy nyilvántartásban egy azonos nevű elhunyt ember adatai miatt azt hitte, nevelőapja elhunyt. Később kiderült, hogy a színész életben van, ám rendkívül nehéz körülmények között élt, és alkoholproblémái miatt eltűnt a nyilvánosság és szerettei elől is, majd munkásszállóra került. Mint mondta, amikor meghallotta, hogy halottnak hitték, nagyon letaglózta; egyrészt figyelmeztetés volt, hogy könnyen így végezheti, másrészt ráébresztette arra is, hogy nem vághatja el a kapcsolatot azoktól, akik szeretik és aggódnak érte.

„Napi két liter bor”

A színész őszintén beszélt arról is, hová jutott. Amikor a legmélyebben volt, napi két liter bort ivott, és ehhez még egy kis vodka vagy más tömény is társult. Elmondása szerint egykori párja, Ibolya mellett csúszott bele az alkoholizmusba: ő ivott, így elkezdett ő is inni. Nem haragszik rá, és nem is hibáztatja, hiszen senki nem tartott fegyvert a fejéhez, hogy igyon. Volt, amikor felvetette neki, hogy menjenek együtt elvonóra, de ő nem akart. A kapcsolatuk viharos volt, és amikor szakítottak, úgy, ahogy volt, eljött tőle, és mivel nem volt hová mennie, egy aluljáróban húzta meg magát. Ott aludt a földön, akkor ismerte fel az egyik közteres, aki segített neki helyet intézni a szállón, utána pedig átkerült a munkásszállóra.

Karácsony és a kapcsolatok rendezése

Bánóczi már a jövőre koncentrál. Bár a karácsonyt akár szerettei körében is tölthetné, egyelőre nem biztos benne, hogy készen áll erre, ezért lehet, hogy az ünnepeket még a rehabilitáción tölti. Barátai már intézkednek, hogy amikor kikerül, legyen otthona, barátjánál, Brigittánál pedig ölelő kar és szerető szív várja. A lányával, Vanesszával is felvette a kapcsolatot, csaknem tíz év után beszéltek újra. Mint mondta, miatta romlott meg a viszonyuk, nagyon szereti őt, és azon fog dolgozni, hogy jóvátegye, amit elrontott.

Ezt is kedvelheted