Ádám Szofi büszkén mutatta meg a fenekét a Sztárban Sztár után

által T Balazs

Ádám Szofi merész produkcióval állt elő a Sztárban Sztárban

Ádám Szofi nem volt még olyan merész a Sztárban Sztár színpadán, mint a vasárnapi adásban Christina Aguilera karakterében. Az énekesnő félmeztelen táncosfiúk kíséretében tangában rázta a fenekét a nézőknek, majd az adás után a kameráknak is büszkén megmutatta magát.

– Nagyon jól éreztem magam, viszont ennyire alulöltözöttnek lenni… Kicsit távol áll tőlem ez a szerep, de azt kell mondjam, hogy élvezem – mondta Szofi közvetlenül az adás után, miközben hátulról is megmutatta magát, ahol alig takarta a ruha.

– Nyilván szeretek szexi szerepbe bújni adott helyzetekben, de azt ki kell érdemelni. Inkább otthon, a tükör előtt szexizek magamnak vagy a barátomnak, de igazából nagyon jól éreztem magam – tette hozzá.

Az énekesnő Christina Aguilera Dirrty című számát adta elő, amihez már otthon kiszőkítette a szemöldökét, a stylistoktól pedig hidrogénszőke parókát kapott. Papp Szabi rettentően dögösnek látta, Stohl Andrásnak azonban már nem tetszett annyira a produkció. Szofi végül a zsűrilista utolsó helyére került, a veszélyzónából azonban egyhangú döntéssel mentették meg a zsűritagok.

– Hogy a zsűrinek milyen véleménye volt, azt elfogadom, mert jó tanács volt minden, amit mondtak, és nekem nagyon számít, hogy mit mondanak. Hazaviszem, megeszem, és utána ebből tudok fejlődni. Szóval egyáltalán nem vagyok szomorú, amiért kevés pontot kaptam – mondta az énekesnő, aki szeretne még több mindent megmutatni magából a további adásokban.

– Mindenféleképpen szeretnék olyan bőrbe bújni, ahol ki tudom mutatni a hangomat, ahol nagyot tudok énekelni, és nem kell mindenféleképpen a táncra összpontosítani, mert sok esetben össze tud zavarni. Illetve szeretnék olyasmit előadni, ahol tényleg nagyon fekszik a hangom, mert hiába igyekszem megmutatni azt, hogy át tudom venni másnak a hangját, ez nem mindig sikerül; hiszen nekem is van egy saját adott hangom – fogalmazott.

A Sztárban Sztár versenyzőire innentől kezdve még keményebb munka vár, Szofi azonban egyelőre levezette a kimerítő produkciót: a vasárnapi rutinja ezúttal sem maradhatott el, így Tóth Abigéllel most is beültek még egy éjjel-nappal nyitva tartó étterembe, ahol átbeszélték az adás történéseit.

Ezt is kedvelheted