Ázsiába költözne és nagy terveket szövöget a Next Top Model Hungary győztese

által T Balazs

Ázsiába költözne a Next Top Model Hungary győztese, nagy terveket szövöget

Mészáros Lili, a Next Top Model Hungary győztese idén nyáron párjával együtt három hónapot töltött Vietnámban. A modell a jól megérdemelt pihenés alatt igyekezett teljesen félretenni a munkát, miután az elmúlt években szinte megállás nélkül dolgozott.

– Magassarkút még csak nem is vittem magammal. Tengervíztől hullámos haj, nulla smink, meg egy kis lenge ruha, nagyjából így néztem ki három hónapon keresztül, és nagyon szerettem azt az énemet. Most pedig, hogy hazajöttem, jönnek újra a meghívások, beindult megint az élet, meg egy kicsit ez a kifele élés, de hál’ Istenek ezt is élvezem. Bár el kell ismernem, ebből egy picit kevesebbet bírok, szóval talán már közelebb áll hozzám a tengerpart, meg a nyugalom – vallotta be a modell.

A Next Top Model Hungary győztese szerencsésnek mondhatja magát, hiszen párjával nagyon egy hullámhosszon vannak, és kedvese mindenben támogatja őt.

– Mindenféle formámat szereti, és annyira szerencsésnek tartom magam ilyen szempontból, hogy velem tud lenni az őrültségben, meg a nyugalomban is – mesélte mosolyogva Mészáros Lili, aki azt sem rejtette véka alá, hogy a Vietnámban töltött három hónap olyan nagy hatással volt rá, hogy még a költözés gondolata is a fejébe fészkelte magát.

– Szeretném, hogyha így ez a hosszabb, mondjuk Dél-Kelet Ázsiában töltött idő akár egy fél évet kitenne egy éven belül. Úgyhogy abszolút vannak olyan jellegű terveim, hogy ha nem is költöznék ki teljesen, de jó lenne valamiféle kétlaki életet kialakítani. Szóval, amikor például Európában fashion week szezon van, akkor itt lennénk, itthon csinálnám ugyanúgy a dolgaimat, de sokat lennénk kint is, mert nagyon élvezem és látom benne a potenciált, hogy miként tudnék onnan dolgozni. Szóval, egyelőre ez még csak a fejemben van, de valamerre majd mindenképpen megindul a dolog – jelentette ki Mészáros Lili.

Ezt is kedvelheted