Generációk találkozása a Wonderland musical színpadán
Több generáció kedvencei találkoznak a Pesti Magyar Színház új musicaljében, a Wonderlandben. Mészáros Árpád Zsolt és Szaszák Zsolt felváltva játsszák a Macska szerepét, jelentős korkülönbséggel. Mészáros Árpád Zsolt több mint négy évtizede áll színpadon, váltótársa pedig még meg sem született, amikor ő már címszerepeket játszott.
– Szaszák Zsolt azt mondta, hogy rajtam nőtt fel – jelentette ki Mészáros Árpád Zsolt, aki korábban több mint két évtizeden át volt a Budapesti Operettszínház tagja. – Már akkor címszerepeket játszottam, amikor ő megszületett, de nagyon jól veszi ezt a kanyart, és kiválóan tudtunk együttműködni. Ő egy egészen más Macskát visz a színpadon, mint én. Nyilván én már így lassan 53 évesen nem úgy pattogok a színpadon, meg nem olyan alkat vagyok, de színészetben megpróbálom ezt leküzdeni.
Az Alíz Csodaországban klasszikus történetének modern, zenés színpadi változatát a világhírű Frank Wildhorn Broadway-slágereivel, hazai ősbemutatóként állította színpadra a Pesti Magyar Színház. A Nagy Viktor rendezésében elkészült előadásban Janza Kata, Vágó Zsuzsi, Szemenyei János, valamint Sándor Péter, Sári Évi, Gadó Anita és Jenes Kitti is feltűnik a színpadon.
– Ez egy nagyon nagy volumenű darab, két hónapig próbáltunk, és olyan monumentális díszletei vannak, melyeknek köszönhetően szinte egyik pillanatról a másikra meg lehet teremteni a csodát a színpadon. Ez egy elég gigászi, idegfeszítő munka volt, a színészek, a műszak, a teljes stáb részéről, viszont nagyon izgalmas – ecsetelte Mészáros Árpád Zsolt, aki azt is elárulta, hogy a Wonderland nem csupán látványos musical: a történet az idő múlásával és az önismerettel is foglalkozik, és arra a kérdésre is megpróbál választ adni, hogyan bánjunk a saját életünkkel.
– Az emberek időnként rádöbbennek arra, hogy az idő telik akkor is, ha csak ülünk, de akkor is, ha cselekszünk. Sokan még álmukban is ott vannak a munkájukban. Valaki a karrierjéért a családját is otthagyja, és sorra bomlanak fel kapcsolatok. Az előadás ezekre a problémákra is rávilágít. Ha sokat foglalkozunk önismerettel, és ha szembenézünk a tükörrel, megtudhatjuk azt is, miben hibáztunk, és ha meg tudjuk javítani az elrontott dolgainkat, az hatalmas erőt adhat – fogalmazott a színész.
