Bizalmi szavazás dönthet a Csokonai Színház vezetéséről
Rendkívüli társulati ülést hívott össze, és titkos bizalmi szavazást kezdeményezett saját vezetéséről Vadász Dániel, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója. A döntés hátterében a társulaton belüli feszültségek, a munkatársak túlterheltsége és a vezetőséggel kapcsolatos bizalmi problémák állnak.
Nem mindennapi lépésre szánta el magát a direktor: arra kéri a társulatot, hogy titkos szavazáson mondjon véleményt a vezetéséről. A november 10-re összehívott rendkívüli társulati ülésen a dolgozók arról is dönthetnek, folytatódjon-e a közös munka a jelenlegi vezetőséggel.
Az igazgató a kialakult helyzetről szólva elmondta, hogy a legutóbbi, színészekkel és magánénekesekkel tartott szektori találkozón több munkatársa is problémákat és rossz érzéseket fogalmazott meg. Emellett a műszaki területen dolgozóktól is érkeztek negatív visszajelzések, elsősorban a túlterheltség miatt. A vezetőség igyekezett minden munkavállalói kérést és panaszt azonnal orvosolni, az intézkedések azonban nem mindenkit győztek meg.
„Bár sok szakmai és közönségsiker van mögöttünk, de a megfeszített munka és az abból származó feszültségek, hibák többekben alapvető bizalmi kérdéseket vetettek föl, és ezeket a jelzéseket komolyan veszem” – fogalmazott Vadász Dániel.
Az igazgató azt is világossá tette, milyen elvek mentén képzeli el a folytatást. „Azok közé tartozom, akik csak olyan színházban tudnak és akarnak gondolkodni, ahol a mindenkori igazgató bírja a társulat többségének támogatását” – írta.
A szavazást megelőzően külön szektoronkénti egyeztetéseket tartanak, majd november 10-én titkos voksoláson nyilváníthatnak véleményt a munkatársak.
Korábban az Eszenyi Enikővel közös munka lehetősége a debreceni színház több társulati tagjában is bizonytalanságot és rossz érzéseket keltett, ezért jelezték aggályaikat a vezetés felé. A Primadonnák című előadást, amit a színésznő rendezett volna, először felfüggesztették, majd végleg törölték a repertoárból. Vadász Dániel a biztonságos és aggályoktól mentes munkakörnyezet fenntartásával indokolta a döntést.
