Átvilágítás jön a magyar kultúrában, átalakul a támogatások elosztása
A teljesítmény igazsága kell, hogy áthassa a kultúrát, ugyanakkor sokszínűségnek is jellemeznie kell a területet – hangsúlyozta Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár egy kolozsvári panelbeszélgetésben. A politikát száműzni, a szakmát pedig előtérbe szeretnék helyezni a döntéshozatalban.
Az államtitkár Mattyasovszky-Zsolnay Bencével, a Nemzeti Kulturális Alap alelnökével közösen vett részt a Paradigmaváltás az állam és a kultúra viszonyában című beszélgetésen. A Planetárium kávézóban tartott kerekasztal-beszélgetésen Lovassy-Cseh Tamás moderátor és a főként fiatalokból álló közönség kérdéseire válaszoltak.
A hozzáférés alapjog, a döntéshozatalba visszakerülne a szakma
Nagy Ervin kifejtette: a kultúrához való hozzáférés alapjog, ezért azt szeretné elérni, hogy a magyar gyermekeknek – bárhová is szülessenek – hasonló lehetőségeik legyenek a magyar kultúra megismerésére. Ehhez szerinte infrastruktúra és jó szakemberek kellenek, ezért szeretnék visszacsatornázni a szakembereket a döntéshozatalba, az előző kormány által kinevezett politikai bizalmiak helyébe.
„Ha a magyar Európához tartozó, magaskultúrával rendelkező nép akar lenni, a minőség kell, hogy döntő legyen, nem a politikai bekötöttség” – húzta alá. Hozzátette, hogy az eddig egyoldalú finanszírozási rendszert mindenki számára elérhetővé kell tenni, de a modernkori kihívásokkal is foglalkozni kell, stratégiákat kell kidolgozni azokra.
Szólt arról is, hogy nagyapja Erdélyből származik, és a régióval kapcsolatos hiányérzetét színművészként pótolta azzal, hogy sokat játszott Erdélyben. Erdély olyan ízt ad a magyar kultúrának, amire mindenképp támaszkodni kell, ezért minden magyar művésznek azt ajánlja, merítkezzen meg benne. Felvidéki felesége, Borbély Alexandra színésznő révén más lett a viszonya a külhoni magyarsághoz. Meggyőződése, hogy az erdélyi és magyarországi értelmiség kulturálisan egy és oszthatatlan, ezért mellérendelt, partneri viszonyra törekszik a kulturális terület külhoni szereplőivel.
„A kultúrának organikus egységnek kell lennie, és a kultúraszervezésnek természetes része kell legyen a kolozsvári független színjátszás támogatása is” – hangsúlyozta. Mattyasovszky-Zsolnay Bence szerint az erdélyi színházak óriási innovációt hoztak a magyar kultúrába.
Igazságosabb, teljesítményalapú elosztás
Az NKA alelnöke az előző kormány örökségéről elmondta: nem volt különbség a külhoni és a magyarországi támogatáspolitika között, mindkettőt a kézből etetés módszere jellemezte. Látogatásuk célja, hogy első kézből tájékozódjanak az erdélyi helyzetről. Elhangzott, hogy nagy a lemaradás, sok mikroközösség és kritikus hangú kulturális tér óriási hátrányt szenvedett az elmúlt időszakban, újraélesztésükre van szükség.
Nagy Ervin szerint a magyar kultúrpolitikában a szárnyra kapást kell segíteni, főként a fiatalok térnyerését kell támogatni. Mattyasovszky-Zsolnay Bence a kultúra alakítói és finanszírozói közötti közvetlen párbeszédet nevezte nagyon fontosnak. A külhoni szereplőkhöz szólva aláhúzta: nem kell attól tartani, hogy a valós kulturális projektekre kevesebb pénz jut, csupán igazságosabb és teljesítményalapú lesz az elosztás. A legtöbb pályázati kiírás nem tesz különbséget a magyarországi és külhoni pályázók között, ezek Kárpát-medencei szintűek.
A cél, hogy egy kolozsvári fiatal művésznek is ugyanannyi esélye legyen indulni, mint egy budapestinek – közölték. A nyertes pályázatokról szakmai kollégiumok döntenek, amelyeknek külhoni tagjai is vannak. Szóba került egy NKA-stigma is, amelyet mihamarabb meg kell szüntetni. A döntéshozók aláhúzták: nem volt minden támogatás politikai indíttatású. A támogatottak átvilágítását nem büntetőbizottság, hanem szakmai testület végzi. Elhangzott az is: 1,3 milliárd forintot kapnak vissza, amit ténylegesen kultúrára fognak fordítani.
„Akik degeszre ették magukat, most kevesebbet kapnak”
A kulturális kormányzat kiegyenlítődésre törekszik a korábbi támogatottak és mellőzöttek között. „Akik degeszre ették magukat, azoknak kevesebb jut, aki éhezik, annak több” – mondta Nagy Ervin. Kijelentette: az előző kormányzat kultúrbűnöket követett el azáltal, hogy rengeteg pénzt pumpált a kultúrába, de egy csomó lehetőséget elszalasztott. A lemaradások között említette, hogy nincsenek fordítások, ezért a magyar irodalom nincs jelen Európában, miközben két irodalmi Nobel-díjasunk is van.
Kérdésre válaszolva a román-magyar kulturális kapcsolatokra is kitért. „Ezek a hidak fel lettek égetve, vissza fogjuk építeni” – húzta alá. Úgy vélte, a kultúrdiplomáciának nagy szerepe lehet ebben, és hangsúlyozta, hogy a Liszt-intézetektől is nagyobb aktivitást vár e téren.
