Megdöbbentő bejelentés az RTL sztárjáról: Istenes Bence is távozik

által T Balazs

Váratlan bejelentés az RTL-en: Istenes Bence is távozik

Istenes Bence bejelentette, hogy távozik az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorából. A műsorvezető szombaton vezeti utoljára a műsort, ezt követően hazatér Magyarországra.

Alig két hete indult az idei évad, de máris több váratlan fordulat történt a műsorvezetők körül. Az évadban eredetileg négyen – Puskás Peti, Istenes Bence, Árpa Attila és Sipos Orsi – váltották egymást a stúdióban. Árpa Attila beépített emberként beköltözött a táborba, majd kedd éjjel elhagyta a műsort, helyét Kabát Peti vette át.

Nem sokkal később Puskás Peti közölte, hogy Istenes Bence szombaton vezeti utoljára a műsort, utána ő is hazatér Magyarországra. Bence elárulta, hogy eleve csak kéthetes kinttartózkodást vállalt, a döntés hátterében pedig elsősorban a családja áll.

Korábban a Survivor forgatásai miatt több mint 50 napot töltött távol otthonától Csobot Adéltól és kisfiaitól, ami rendkívül megterhelő volt számukra, és ezt nem szerette volna újra átélni.

„Én bízom bennetek, a stáb bízik bennetek, úgyhogy sok sikert” – búcsúzott kollégáitól a műsorvezető.

A megmaradt stábnak még több mint egy hetet kell nélküle végigvinnie, a reality utolsó adása ugyanis október 5-én kerül képernyőre.

Istenes Bence számára nem ez az első alkalom, hogy a szeretteit választja a tévés karrier helyett. Még 2019-ben kért szünetet a csatornától, amikor a huzamosabb távollétek miatt úgy érezte, behúzza a kéziféket. Bár fiai azóta megnőttek – Nátán tíz-, Ádin nyolcéves lett –, a műsorvezetőnek továbbra is a család az első, és egyetlen műsor kedvéért sem hajlandó huzamosabb időre elszakadni szeretteitől.

Ezt is kedvelheted