Bántalmazó kapcsolatban volt része a Házasság első látásra sztárjának
Drámai vallomást tett a Házasság első látásra című műsor egyik szereplője, Tücsi, aki a legújabb adásban a teljes társaság előtt nyílt meg korábbi kapcsolatairól. A feleség eddig csak Melindának és Lacinak mesélt a múltbéli nehézségeiről, most azonban a nyilvánosság előtt is beszélt arról, hogy két olyan kapcsolatnak is részese volt, ahol súlyos sérelmek érték.
Elmondása szerint még 20 éves kora előtt került az első ilyen helyzetbe, ahonnan nehezen tudott kiszállni. Ezt követően egy másik bántalmazó kapcsolatba is belement, ahol már fizikai és lelki bántalmazás egyaránt érte.
A feleség őszintén beszélt arról is, hogy a múltbéli trauma miként határozza meg a jelenlegi viselkedését és védekező mechanizmusait. „Valószínű innen jön ez az anyatigris szerep nálam, hogy először felveszek egy ilyen álarcot. Egy férfinak először azt fogom mutatni, hogy igen, én egy ilyen vadállat vagyok, akit nem kell szeretni, mert köszönöm szépen, engem már bántottak eleget. Ez az én védelmem” – fogalmazott.
Mindeközben Tücsi és Laci kapcsolata lényegesen harmonikusabbá vált, mindketten úgy érzik, hogy a csapatépítő sokat segített nekik. Tücsi elmondta, hogy nagyon jólesett neki, amikor Laci végre megosztotta vele a saját múltját – amit ő maga a férfi reakcióiból nagyrészt már korábban kikövetkeztetett.
A feleség rámutatott, hogy mindketten komoly csomaggal érkeztek a kísérletbe: Laci és ő is eltérő tapasztalatokat hoztak magukkal, ám az egymás iránti őszinteség és a múltról való nyílt kommunikáció segített tisztázni, miért reagálnak bizonyos helyzetekre védekezően. Tücsi kiemelte, hogy ez a megnyílás egy rendkívül jó irányt jelent a közös kapcsolatukban.
