Milán két szőke lány figyelmének középpontjába került
Már az első pillanattól egyértelműen megkezdte a hódítási hadjáratát Zsófi, A Kísértés szexi szőke kísértője a reality 3. évadának első részében. A fiatal lány már a bemutatkozása közben csábító pillantásokat vetett Milánra, és láthatóan nem izgatta, hogy a mellett ott van a párja, Niki.
– Ne lepődjetek meg, ha a műsor után valamelyikőtök párja velem fog távozni a villából. Mondjuk te – mutatott a kissé fenyegető mondat közben Milánra Zsófi, aki akkor sem habozott, amikor a szimpátiáját kifejező virágfüzért kellett az egyik párkapcsolatban élő srác nyakába akasztani.
– Én nem árulok zsákbamacskát, nekem a Milán… Cuki a mosolya, szemeztünk a kezdetek óta, szerintem ebből még kialakulhat bármi… – szögezte le Zsófi, aki a villában gyorsan a tettek mezejére lépett. Amint Milán egyedül maradt, odaült mellé, majd elkezdett neki szexi öltáncot lejteni, és közben Alexa is csatlakozott hozzá, így Milánnak két szexi szőke lány csapta a szelet.
– Milánt néztem ki magamnak, szerintem ő a legkönnyebben megkísérthető… Úgy gondolom, ő nem egy stabil kapcsolattal jött be, és ez látható is volt rajtuk – utalt Zsófi arra, hogy Milán a bemutatkozásnál elárulta, sokat vitatkoznak Nikivel, aki elég féltékeny típus.
Az, hogy Milán lehet a leggyengébb láncszem, Alexa figyelmét sem kerülte el, aki bevallotta, hogy mindent megtesz majd azért, hogy elcsábítsa a göndör hajú srácot.
– Zsófiról az a véleményem egyébként, hogy távolról jobban nézett ki, mint közelebbről. Túlságosan pattogott ott nekem… – jegyezte meg kritikusan Milán, aki igyekezett nem átlépni egy bizonyos határt, nehogy megbántsa a barátnőjét, Nikit.
Hogy Zsófinak sikerül-e a félresikerült csábítási próbálkozás után mégis bűnbe vinnie Milánt, a TV2 realityjéből kiderül.
