Árpa Attila elköszön a képernyőtől: „Ideje kicsit megkomolyodni”
Árpa Attila egy időre visszavonul a televíziós szereplésektől, és a jövőben a filmes alkotói munka felé fordul. Az 54 éves rendező, producer, színész és író a Telenovellának adott interjújában beszélt arról, hogy az utóbbi két valóságshow-val lezár egy korszakot az életében.
– Ez egyfajta búcsú. Ideje kicsit megkomolyodni. Bízom benne, hogy a sorozat- és filmkészítés ismét sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat majd az életemben – jelentette ki a producer.
Árpa Attila pályafutása során olyan műsorok készítésében vett részt, mint a Heti Hetes, a Legyen Ön is milliomos!, a Vala Világ vagy a Gálvölgyi Show. Az utóbbi években a képernyőn is rendszeresen feltűnt: láthatták A Nagy Ő főszereplőjeként, a Mokka műsorvezetőjeként, a Sztárbox ringjében, valamint a Celeb vagyok, ments ki innen! és Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című produkciók házigazdájaként.
A színész-rendező arról is beszélt, hogy az elmúlt években miért nem tudott nagyobb teret nyerni a filmes világban. – Az az igazság, hogy az elmúlt években egyszerűen nem kaptam pénzt, bármivel is pályáztam, mert nem tartoztam a haveri körbe – jegyezte meg.
Árpa Attila úgy érzi, eljött az idő, hogy visszatérjen a szenvedélyéhez, és a jövőben inkább a kreatív alkotói munkára szeretne koncentrálni. Bár a konkrét terveiről egyelőre nem árult el részleteket, azt leszögezte, hogy a realitykben való szereplés nem igazán összeegyeztethető a produceri, forgatókönyvírói és filmrendezői munkával.
