Török Péter tragédiája: 36 évesen hunyt el, és a sírhelyét is el akarták tüntetni
Török Péter volt az első játékos, aki elment az 1978-as labdarúgó-világbajnokságon szerepelt magyar válogatottból. A Vasas egykori klasszis védője kilenc évvel azután hunyt el, hogy az argentinok elleni vb-nyitómeccsen nagy csatát vívott a világklasszis Mario Kempessel. Mindössze 36 évet kapott a sorstól: 1987. szeptember 20-án halt meg, hasnyálmirigy-gyulladás végzett vele.
A tragédia megdöbbentette a közvéleményt, jóllehet akkoriban már nyílt titok volt, hogy Darának becézett magánéleti gondjai voltak, és nehezen találta a helyét a civil pályán. 2018-ban aztán újabb mellbevágó részlet derült ki róla: az akkor már harminc éve halott, egykori 35-szörös válogatott labdarúgó a szülei sírjában nyugodott, ám a temetkezési hely használati ideje lejárt. Ha korábbi felesége és gyermekei nem lépnek közbe, a klasszis védőnek szó szerint nyoma sem maradt volna. A család és a barátok közbenjárásával végül Pesterzsébetről Csepelre kerülhettek át Török Péter hamvai, s itt talált végső nyughelyet.
Aki ismerte és látta őt, azt gondolta, örökké él majd. Jóképű, sportos, erőtől duzzadó futballista volt, akiért rajongott a közönség, nemcsak a Vasas-tábor. Ralf Edström, a svéd klasszis az 1973-as, 3-3-ra végződött magyar–svéd világbajnoki selejtező után azt nyilatkozta: a magyarok kettes számú játékosa olyan, mint a beton, nem szeretne sokat ellene játszani.
Török Péter akkor szerepelt először kezdőként a nemzeti csapatban. A Vasassal sikert sikerre halmozott: kupagyőzelmek, bajnoki cím, hátvédként felejthetetlen gólok, majd egy spanyolországi szerződés következett. A hetvenes évek Angyalföldjének meghatározó játékosa volt abban a Vasasban, amely 1977-ben bajnoki címet nyert, és ahol a Zombori, Várady, Izsó, Kovács István, Müller Sanyi fémjelezte tizenegy látványos futballt játszott. Dara a jobb szélen nemcsak rombolt és szerelt, hanem rendszeresen fellépett a támadásokkal is.
Pályafutása csúcsa az 1978-as argentínai világbajnokság lehetett volna. Baróti Lajos válogatottja óriási reményekkel utazott ki a tornára, ám a sorsolás a lehető legnehezebb csoportba sodorta a magyarokat a házigazda argentinok, az olaszok és a franciák mellé. A nyitómeccsen, a Buenos Aires-i Estadio Monumental pokoli hangulatában Török kapta a legnehezebb feladatot: a hazaiak szupersztárját, Mario Kempest kellett semlegesítenie. A magyar csapat hősiesen küzdött, Csapó korai góljával még vezetett is, ám végül több döntő bírói tévedés, a két hírhedt kiállítás és a nyomasztó hazai pálya felőrölte a mieinket. Török egy félidőt kapott, sérülés miatt lecserélték, ezért nem is játszhatott az olaszok és a franciák ellen.
A világbajnokság után, 1982-ben jött a nagy lehetőség: abban az időben, amikor a magyar futballistáknak szinte lehetetlen volt Nyugatra igazolniuk, ő engedélyt kapott, s a spanyol Recreativo Huelva együtteséhez szerződött. A spanyol klubnál is alapember lett, ám az ott töltött egy esztendő után, a hazatérését követően valami végleg megtört benne.
– Meghatározó tagja volt annak a bombaerős Vasasnak. Az egész élete Angyalföldhöz kötötte, és büszke vagyok rá, hogy évekig vele, mellette játszhattam – mondta Izsó Ignác, a Vasas másik legendája, korábbi ötszörös válogatott labdarúgó. – Jóval megelőzte a korát. Csatárként került a Vasashoz, hogy aztán egyre hátrább és hátrább vezényeljék. De védőként is folyamatosan támadott, és olykor a kaput is veszélyeztette.
A korábbi csapattárs felidézte Török egyik legemlékezetesebb angyalföldi alakítását is: – Soha nem felejtem el azt a Videoton elleni meccset, mikor Dara két gólt lőtt, és mi a Fáy utcában, közel húszezer néző előtt 4-2-re nyertünk. Csúcsformában futballozott, és ott lehetett az argentínai világbajnokságon. Aztán amikor Spanyolországba szerződött tőlünk, már távolabb kerültünk egymástól. Valahogy visszavonulót fújt. Ritkán láttuk, s keveset hallottunk róla. Amikor jött a hír, hogy meghalt – szinte fel sem fogtuk. Hiszen erős, intelligens, jóképű srác volt, akiről azt gondoltuk, megtalálja majd a helyét a futball után az életben – mondta Izsó.
Hozzátette: utólag tudták meg, hogy Törököt az Üllői úti klinikán kezelték súlyos betegséggel. Egykori ismerősei mesélték, hogy magánéleti gondjai voltak, s ezeket nehezen kezelte, és nem békélt meg azzal sem, hogy már nem a zöld gyepen keresi a kenyerét, hanem öltönyben kell megvívnia a napi harcait. A futballcipő szögre akasztása utáni légüres tér, az egykor ünnepelt sztár magánya és a civil élet szürkesége sokszor nehezebb tehernek bizonyult, mint a legkeményebb ellenfelek a pályán.
Török korai halála a magyar futballtörténelem egyik legmegrázóbb tragédiája. Egy ereje teljében lévő férfi vesztette el élete legnagyobb csatáját. S akik megállnak a csepeli temetőben lévő sírjánál, egyre csak azt mondják: „Édes Istenem, hiszen milyen fiatal volt, amikor meghalt…”
