Hadüzenetet küldött a sapkás botrányban a Magyar Úszószövetség
A nyílt vízi Európa-kupa horvátországi állomásán elviekben eredményesen szerepeltek a magyar úszók: Fábián Bettina a második, Betlehem Dávid a harmadik helyen végzett a nők, illetve a férfiak mezőnyében. A dobogóra azonban egyikőjük sem állhatott fel, érmet sem kaptak, mert mindkettőjüket kizárták a versenyből.
A történet meglehetősen kusza. Mint az már közvetlenül a verseny előtt kiderült, az európai szövetség szabályzata szerint a szponzorfeliratoknak az előző szezonnal ellentétben most már a sapkák bal oldalán kell szerepelniük. Betlehem a rajt előtt kapott a bíróktól egy fehér sapkát, ezen csak a támogató neve szerepelt, úgyhogy a 23 éves úszó gyorsan ráírta a saját kezével a HUN betűket a másik oldalra. Ám a rajt előtt 30 másodperccel felszólították, hogy fordítsa meg a sapkáját, de neki akkor, felpörögve a küzdelemre, ez már nem jutott el a tudatáig.
A rajtot ellőtték, majd a második körben piros zászlót, azaz kizárást mutattak Betlehemnek, aki az élen haladt. Ezután fél körön át igyekezett a bírói hajó közelébe kerülni, és amikor végre ez sikerült, a svájci főbíró közölte, menjen tovább. A szabályok szerint a piros lapot kapó versenyzőt ki kellene szedni a vízből, ám erre még csak kísérletet sem tettek.
Fábiánon olyan sapka volt, amelyet az első ellenőrzésnél szabályosnak ítéltek. A rajt előtt aztán neki is szóltak, hogy mégsem jó, és hoznak neki egy másikat, ami viszont nem érkezett meg időben, úgyhogy a magyar sportoló elrajtolt. Neki a verseny közben nem is mutatták fel a piros zászlót, csak a végén került a neve mellé a kizárás jele.
A magyar duó nem hagyta annyiban a történteket, a magyar szövetség kifizette számukra a szabályban rögzített 500 eurót, azaz 183 ezer forintot fejenként, majd saját kezűleg megírták az óvásukat, amit nem fogadtak el.
– Ez egy olyan dolog, amivel mi még nem találkoztunk – mondta Fábián a verseny másnapján. – Én személy szerint azzal, hogy meghazudtolnak az európai szövetség részéről, Dávid részéről pedig, hogy egy teljesen az ő hibájukból kiinduló diszkvalifikációt nem engednek el, nem vallják be, hogy ők hibáztak.
A Magyar Úszószövetség elnöke, Wladár Sándor elárulta: beadványban kérik az európai szövetséget, hogy állítsák vissza az eredményeket, és a magyar sportolók kapják meg a nekik járó érmeket.
– Miután a helyszíni jegyzőkönyveket átnézve, a versenyzőkkel hosszasan konzultálva teljesen képbe kerültem másfél nap alatt, vasárnap éjjel fél 1-kor meg is írtuk a levelet – mesélte a sportvezető. – Mi ragaszkodunk az eredmények helyreállításához, ezen kívül szeretnénk, ha a versenybírók színvonalára is nagyobb figyelem irányulna. Bettit meghazudtolták azzal, hogy ő nem fogadta el a felajánlott sapkát, tanúk vannak az ellenkezőjére, ez ténykérdés. Dávid esetében pedig ellenfele, Andrea Filadelli ugyanolyan sapkában versenyzett, ugyanott volt rajta a logó, mégsem zárták ki, sőt megkapta a mi fiunk helyett az érmet. Ezek kirívó igazságtalanságok, védhetetlen idiótaságok láncolata. Kemény szavak, de tényleg így gondolom.
Wladár ráadásul egy elképesztő ellentmondásra is felhívta a figyelmet: a világszövetség szabályzata szerint éppen a jobb oldalon kell lennie a logónak a sapkán, vagyis a két szervezet szabályai között komoly ellentmondás van.
– A levél elment, a jövő héten pedig az európai szövetségnek kongresszusa lesz, ahol élő szóban is el fogom mondani mindezt, és nem hagyom magunkat. Az elmúlt években nem volt arra precedens, hogy visszaadták volna bárkinek az érmeket, bízunk benne, hogy most lesz. Ha itthon történt volna hasonló, akkor én elnökként eltiltottam volna a bírót, de minimum elküldtem volna továbbképzésre – tette hozzá.
