Gyenge első félidőt követően fordított a magyar válogatott, 2-1-re nyert Ukrajna ellen

által T Balazs

Pocsék első félidő után feltámadt a magyar válogatott, 2-1-re legyőztük Ukrajnát

A labdarúgó-Nemzetek Ligája B divíziójának 4. fordulójában az ukrán és a magyar válogatott Nagyszombaton csapott össze keleti szomszédaink pályaválasztása mellett. A mieink szerettek volna visszavágni a Budapesten elszenvedett 1-0-s vereségért, az első félidőben azonban nagy fölényben futballozott az ukrán együttes. A fordulás után szerencsére feljavult a magyar csapat játéka, és végül Csinger Márk góljának köszönhetően 2-1-es idegenbeli győzelmet ünnepelhettünk.

Marco Rossi egy helyen volt kénytelen változtatni a grúzok elleni múlt pénteki győzelemhez képest, a sárga lapjai miatt eltiltott Kerkez Milos helyett Vitális Milán került a kezdő tizenegybe, de balbekk poszton a védelembe visszarendelt Nagy Zsoltnak kellett bizonyítania.

A két csapat első, budapesti mérkőzéséhez képest – amely 1-0-s vendégsikert hozott – jóval kezdeményezőbb játékkal nyitott az ukrán együttes, amelyen nem nagyon érződött, hogy pár nappal korábban ugyanitt háromgólos vereséget szenvedett el az északírektől.

Az ukránok kezdeti fölénye a 11. percben kis híján góllá is érett, amikor Ocsoretyko 17 méterről leadott, Osváthon megpattanó lövése a felső kapufát találta el. Onnan szerencsére a gólvonal elé pattant le a labda, majd Tóth Balázs megkaparintotta.

Aztán a 18. percben is közel jártak a gólhoz a vendéglátók, ekkor Nazarina beadása után Ponomarenko remek mozdulattal, sarokkal tette kapura a labdát, és nem tévesztett sokat. A 25. percben ismét Tóth Balázsnak kellett résen lennie, miután Cigankov jobb oldali beadása után Krasznopir előtt suhant el veszélyesen a labda.

A magyar együttes ezekben a percekben felettébb zavarodottan futballozott, a 27. percben Tóth Alex csúnya eladott labdája után Willi Orbánnak kellett mentenie Ponomarenko lövésénél. A félidőben sajnos csak annak örülhettünk, hogy megúsztuk kapott gól nélkül a játékrészt, a Rossi-csapatnak az ellenfél térfelén szinte momentuma sem volt.

Nem tudhatjuk, a szünetben mi hangzott el a magyar öltözőben, de a fordulás után megélénkült a mieink játéka. Az 52. percben pedig már gólt ünnepelhetett a magyar tábor: Vitális ugratta ki Tóth Milánt, a Vasas utólag behívott csatára pedig nem hibázta el a helyzetet, 6 méterről a kapu közepébe lőtt Trubin lábai között. A mieink első kaput eltaláló lövésükből rögtön vezetést is szereztek.

A gól után sem vettek vissza Rossi tanítványai, sokat időztek az ellenfél térfelén, Szoboszlai sorra rúghatta a szögleteket. A 72. percben egy újoncot is avatott a válogatott, az elmúlt napokban kisebb sérüléssel bajlódó paksi Szalai József a gólszerző Tóth Milán helyére érkezett.

Ekkor már pályán volt az MTK-s Jurek Gábor is, aki a 75. percben egy kontra végén szép távoli lövéssel veszélyeztetett, ezt Trubin védte. A másodikat azonban nem sikerült rárúgni az elsőre, ami megbosszulta magát: a 84. percben egy jobb oldali szöglet után Jaremcsuk bólintott a kapuba Osváth szorításában, ezzel a góllal egyenlítettek keleti szomszédaink.

De nem sokáig örülhettek az ukránok, a 85. percben ugyanis Tóth Rajmund jobb oldali beadása után az előrehúzódó Csinger vágta be öt méterről a hazai kapuba a labdát, ismét előnybe került a magyar csapat a két ex-győri focista összjátékának köszönhetően.

A hajrában az ukránok persze jöttek, a 88. percben Hlany próbára is tette Tóth Balázst 13 méterről, de a Blackburn kapusa résen volt, kitolta a bal alsó sarok felé tekert labdát. Ez volt azonban a vendéglátók utolsó esélye, így a magyar válogatott 2-1-es sikert ünnepelhetett Nagyszombaton.

Ennek a győzelemnek köszönhetően a mieink négy kör után 7 ponttal állnak a csoport második helyén. A csoport másik találkozóján Észak-Írország és Georgia 0-0-s döntetlent játszott Belfastban.

Ezt is kedvelheted