Takaríts fel magad után – állította Russell Brand a vádló vallomása szerint az erőszak után
Folytatódik a londoni bírósági eljárás Russell Brand ellen, akit összesen hét rendbeli szexuális bűncselekménnyel vádolnak. Az 51 éves brit színész-humorista ellen felhozott vádak között háromrendbeli nemi erőszak, háromrendbeli szexuális zaklatás és egyrendbeli erkölcstelen cselekmény szerepel. Brand minden vádpontban ártatlannak vallotta magát, és azt állítja, hogy minden korábbi szexuális kapcsolata kölcsönös beleegyezésen alapult.
A legutóbbi tárgyaláson egy újabb nő tett vallomást, aki szerint 2009-ben Brand londoni otthonában erőszakolta meg. A nő elmondása szerint az események egy stand-up fellépés után kezdődtek, amikor a komikus a közönség soraiból kiválasztotta őt és két másik nőt, majd meghívta őket egy italra. A színfalak mögött a nő orálisan kielégítette Brandet, de a további szexuális kapcsolatot elutasította, míg a komikus egy másik nővel létesített szexuális viszonyt.
Amikor a televíziós személyiség megkérdezte tőle, miért nem volt hajlandó lefeküdni vele, a vádló azt válaszolta, hogy van párja. Brand állítólag így reagált: „senkihez sem tartozunk, mindannyian szabadok vagyunk, az emberek tulajdonjoga csak egyfajta áru, amit ránk akarnak sózni”.
A nő szerint Brand később elkérte a telefonszámát, és meghívta őt az otthonába, amit néhány nap múlva elfogadott. Bár izgalmasnak találta a lehetőséget, hogy találkozhat a hírességgel, a látogatás tragikus fordulatot vett. Vallomása szerint Russell arra kényszerítette, hogy zuhanyozzon le és mosson fogat, majd közös megegyezéssel szexuális kapcsolatot létesítettek, amelyet a nő nem élvezett, és „csak azt akarta, hogy vége legyen”.
Ezután a komikus anális erőszakot követett el rajta, amely során a nő fájdalomról és légszombról számolt be. „Nem figyelmeztetett, nem kért engedélyt. Nem tudom, mennyi idő telt el addig, amíg megkértem, hogy hagyja abba. Nem hiszem, hogy sokáig tartott. Olyan erős volt a fájdalom, hogy úgy éreztem, nem tudok beszélni, sem lélegezni” – tette vallomást az állítólagos áldozat.
Vallomása szerint hiába könyörgött, a férfi folytatta, majd az aktus után arra utasította a nőt, hogy „takarítson fel maga után”. Az illető szerint Brand egyik munkatársa később megkérte őt, hogy távozzon, mivel a színésznek fellépése volt.
A nő elmondta, hogy az eset után évekig nem beszélt a történtekről, mert amikor megpróbálta megosztani a tapasztalatait, gyakran azt a választ kapta, hogy „nem kellett volna odamennie”. A tárgyaláson két másik nő is vallomást tett, akik szintén szexuális zaklatással vádolják Brandet, állításuk szerint a munkahelyükön követte el a bántalmazást. Mindketten paraván mögül tettek tanúvallomást, hogy megőrizzék anonimitásukat.
A vádirat szerint összesen hat nő tett feljelentést Brand ellen, az esetek pedig 1999 és 2009 között történtek. A bírósági eljárás folytatódik, és a tárgyalás során további részletek derülhetnek ki a vádakról és az események körülményeiről.
