A gyámhivatal döntött Szabó Melinda unokájának láthatásáról
Szabó Melinda, a Nagy Ő egykori szereplője 50 évesen lett nagymama, azonban a boldogság rövid ideig tartott: lánya, Patrícia és annak férje elzárta őt a most két hónapos Olíviától. Melinda végül a gyámhatósághoz fordult, amely döntése értelmében felügyelet mellett láthatja az unokáját.
Melinda elmondása szerint a lánya várandóssága alatt végig jó volt a viszonyuk, együtt készültek a baba érkezésére, rengeteg mindent vásárolt az unokájának. Két nappal a szülés előtt még együtt ültek a lánya testvérével egy cukrászdában, másnap azonban a lánya letiltotta őt. Melinda ezt követően írt a vejének, aki azt válaszolta, tartsa tiszteletben, hogy nem szeretnék, ha az életük része lenne.
A kislány megszületése után Melinda rövid ideig láthatta Olíviát a kórházban, majd később egyszer haza is látogatott hozzájuk. Ezután heteken át hiába próbált közeledni, üzeneteket írt, válaszokat keresett, végül úgy döntött, hivatalos útra tereli az ügyet. Kérelmével a gyámhivatalhoz fordult, ahol két hét múlva megtartották az első meghallgatást. A döntés értelmében felügyelet mellett havonta kétszer találkozhat a kislánnyal a hivatal épületében.
Szabó Melinda lánya, Patrícia lapunknak azt nyilatkozta, sosem volt jó a viszonya az édesanyjával, aki szerinte csúnyán viselkedik vele és a férjével, nem tiszteletteljes sem a beszédében, sem a viselkedésében. Patrícia azt állítja, Melinda sokszor kapott lehetőséget a kapcsolat normalizálására, de mindig visszaélt ezzel, és ez neki a mentális egészségébe került. Az édesanya azt is elmondta, döbbenten tapasztalta, hogy mindezek ellenére Melinda nagy eséllyel mégis láthatja majd a kisbabát, és nem érti, hogy ő, mint szülő, miért nem döntheti el, kit enged a kislánya közelébe. Patrícia szerint az sem igaz, hogy Melinda csak kétszer láthatta a gyermeket, többször is voltak náluk, sőt, császáros szülését követően két hét után már láthatta a babát, holott mondhatta volna azt is, hogy hat hétig nem jöhet senki. Patrícia hozzátette, nyugodt családi életet szeretne kialakítani, és e döntést ennek érdekében hozta meg.
