Három üveg bor minden este: Szalay Bence az alkoholfüggőségéről vallott
Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! vasárnapi adásában őszintén beszélt tíz évig tartó alkoholizmusáról, amelyből nyolc hónapja sikerült kitörnie. A 33 éves színész elmondta, hogy korábban napi szinten fogyasztott nagy mennyiségű alkoholt, ami idővel súlyos problémává vált.
A műsorban Sápi Vivinek mesélte el, hogy az egyetemi évei alatt kezdődött a függősége, amikor a Viszkis című film főszerepe hirtelen nagy sikert hozott számára, de ő nem tudta kezelni a helyzetet.
Szalay Bence a nagy siker következtében a Viszkis című film forgatásakor az alkoholhoz fordult, hogy tompítsa a stresszt és a belső konfliktusait, ami végül napi három üveg bor és röviditalok rendszeres fogyasztásához vezetett.
„Nagyon hedonista ember voltam… vagyok, és a mértéktelenség, az önboldogításnak folyamatos keresése…, és tompítottam ezerrel. 33 éves múltam, és a családalapítás nekem nagyon fontos, de feleszméltem arra, hogy ebben az állapotban, amiben voltam… vagyok több mint 10 éve, ez a kőkemény alkoholizmus, az nem fenntartható” – tett őszinte vallomást a kolumbiai dzsungelben.
Nem titkolta, minden nap az üveg fenekére nézett.
„Az egyetemre, amikor felvettek, rá egy évre szinte rögtön megkaptam a Viszkisnek a főszerepét, és az egy nagyon nagy meló volt, nagyon nagy siker volt, és egyáltalán nem tudtam kezelni ezt a szitut. Előtte is voltak már gondjaim a piálással (…) Rengeteget ittam, és minden este. Melóban soha, de amikor meló vége, akkor otthon, este. Három üveg bor minden este. De aztán becsúszott a rövidezés is, és töméntelen mennyiségben ittam. Egyedül” – mondta a műsorban Sápi Vivinek a függőségéről.
A fordulópontot egy orvosi vizsgálat jelentette két évvel ezelőtt, amikor az orvosok figyelmeztették, hogy ha nem hagy fel az ivással, komoly egészségügyi problémák várnak rá.
„Jöttek a fizikai jelei is. Szóltak az orvosok. Két évvel ezelőtt voltam egy teljes kivizsgáláson, »itt kakaó-kifli. Ha nem teszem le rögtön, akkor k.rva nagy bajok lehetnek«. És akkor azt mondtam: »Jó, akkor rálépek erre az útra. Meg kell próbálnom, és akkor most leteszem.« (…) Most lesz 8 hónapja, hogy teljesen letettem. (…) Gyerek voltam utoljára, amikor ilyen állapotban voltam. (…) Visszajött az erő a testembe, és azt érzem, a piával tompítod magad, fárasztod magad, elnapolod a dolgokat” – fejtette ki a jelenleg nyolc hónapja józan színész.
A színész új életmódja részeként kihívásként tekint a dzsungeles reality-re is, amelyben 17 idegen emberrel együtt kell helytállnia Kolumbia vadonjában, távol a megszokott kényelmi zónájától.
„Emiatt van egy teljesen új életvitelváltás (…) Úgy voltam vele: »itt vagyok, Kolumbia, másik 17 vadidegen emberrel bemenni a dzsungel kellős közepébe, pókok-kígyók közé. Ezt is ki kell tudnom bírni«. Ezzel a mindsettel jöttem be. Nekem most ez a kihívás” – jelentette ki.
