Élet-halál harcot vív az Alcohol frontembere, Csövi, beletörődött sorsába

által T Balazs

Élet-halál harcot vív az Alcohol zenekar frontembere, Csövi, beletörődött a sorsába

Tóth „Csövi” Sándor, az Alcohol zenekar frontembere hosszú évek óta komoly egészségi problémákkal küzd, állapota pedig mára olyan súlyossá vált, hogy orvosai szerint életmentő májátültetésre van szüksége. A beavatkozás költségeit az énekes egyedül nem tudja előteremteni, ezért barátai, a Tankcsapda tagjai, Lukács Laci és Fejes Tamás azonnal mellé álltak.

A transzplantációhoz szükséges összeg előteremtéséhez a népszerű rockegyüttes október 9-én minifesztivált rendez. Csövi eleinte egyáltalán nem akarta elfogadni a segítséget, ám miután többen is megkeresték, végül kénytelen volt így tenni.

– Én nem akartam ezt az egészet, senkitől nem kértem, hogy segítsen, és nem is várnék el ilyet. De amikor Lacinak elmeséltem, mit mondtak az orvosok, egyből jelezte, hogy ha úgy gondolom, ők Fejessel mellém állnak, és megteszik, amit tudnak. Utána több zenekar, kiadó, helyszín, szervezők, rajongók szintén felajánlották, hogy partnerként támogatnak. És bár én úgy voltam vele, hogy ez így alakult, húzom ameddig húzom, aztán lelépek, semmi okom panaszra, tök jó volt ez eddig, mégis azt éreztem végül, ha nekik ennyire számítok, és ennyi mindent megtesznek értem, akkor már számukra lenne sértő részemről, ha nem fogadnám el a segítségüket, és ezt nem tehetem meg velük. Szóval most első sorban ez az, ami motivál – fogalmazta meg az énekes.

Bár Csövi nem mondott le az életről, azt mondja, megbékélt a helyzetével, és a jövő miatt sem retteg. A halálról is meglepően könnyedén beszél.

– A félelem szó évek óta nem szerepel a szótáramban, olyasmitől pedig meg végképp nem félek, ami nem is létezik, legalábbis nem olyan formában, ahogy én gondolom vagy amiket tapasztaltam. Azért, mert egy szerelvényt átterelnek egy másik vágányra, az nem azt jelenti, hogy a sínek is elfogytak. Nem azt mondom, hogy holnapra meg akarok halni, mert nincs élet a fejemben, mert akkor az egészbe nem mentem volna bele. De nekem ez nem egy olyan beletörődés volt, hogy jaj, istenem, mi lesz velem? Egyszerűen így alakult, és benne van, hogy este lefekszem, és reggel fel sem kelek, mégsem ez jár a fejemben esténként, hanem hogy beállítom reggelre az órát, mert mennem kell horgászni – magyarázta Csövi.

Az Alcohol zenekar frontembere azt is hozzátette, nagy erőt ad neki, hogy ilyen sokan mellette állnak, és emiatt is igyekszik megőrizni a pozitivitását.

– Ha lélekben feladom, akkor vége az egésznek. Éppen emiatt soha nem arra gondolok, kik vertek át, kik hagytak cserben vagy kik hagytak el, mert az ő számlájukat majd elintézi egy másik, nálam nagyobb hatalom. Én jelenleg a hálámat táplálom azok felé, akik meg is érdemlik. Szóval a koncerten is ezt fogjuk erősíteni, és nagyrészt vidám dalokat viszünk. Úgyhogy ez abszolút nem egy búcsúkoncert lesz, bár ki tudja… lehet, hogy végül ez lesz az utolsó koncertem – zárta nevetve a beszélgetést.

Ezt is kedvelheted