Gáspár Győző visszatért az Ázsia Expresszbe, és máris meglepő vallomást tett Kiara Lordról
Ismét felbukkant a TV2 Ázsia Expressz műsorában Gáspár Győző, miután a csatorna egy sejtelmes előzetesben mutatta meg a megjelenését. Győzike és felesége, Gáspár Bea korábban a műsor harmadik évadában szerepeltek együtt.
Azt egyelőre nem fedték fel pontosan, hogy Győző játékosként, vendégként vagy valamilyen nehezítést, hátráltatást hozó extra szereplőként érkezik-e a Dél-Amerikában küzdő párosokhoz. A visszatérése sokkolta a hetedik évad mezőnyét, miután a TV2 hivatalos előzeteseiben megerősítette a show-man váratlan felbukkanását.
Korábbi szereplése során, a műsor harmadik évadában, 2022-ben feleségével, Gáspár Beával együtt versenyzett, ahol emlékezetes vitáik és Győző pánikrohamai adtak bőven beszédtémát a nézőknek. Az idei szériában – amely Bolíviában és Brazíliában zajlik – a csatorna sejtelmesen fogalmazott a pontos feladatáról, de a beharangozók szerint érkezése azonnal felkavarta az amúgy sem nyugodt állóvizet a még versenyben lévő párosok között.
Az előzetesből úgy tűnik, Kiara Lord és Dávid Petra útitársa lesz Győzike egy ideig, azonban ők nem fogadták kitörő lelkesedéssel az édesapát. A szájhúzás azonnal feltűnt Győzőnek is, aki rögtön kiszemelte az egykori felnőttfilmest, és felkérdezte őt: „Miért nem örülték nekem? Nem szeretted a pályafutásomat, a munkásságomat? Mert én a tiédet szerettem és megnéztem!” – tett meglepő vallomást Kiaráról Győzike, amin a többiek rögtön nevetni kezdtek.
