Elege lett a rágalmakból Az Árulók sztárjának, Sántha Xéniának

által T Balazs

Elege lett Az Árulók sztárjának, Sántha Xéniának Pintér László rágalmaiból

Sántha Xénia, az Árulók – Gyilkosság a kastélyban szereplője és erdélyi hegymászó nyilvános Facebook-bejegyzésben bírálta Pintér László hegymászó-szakírót, a Hóhatár blog szerkesztőjét. A bejegyzést „Ami elég, az elég!” címmel tette közzé.

A hegymászó kifejtette: általában nem szokott reagálni a kritikus szavakra, végzi a dolgát, járja a hegyeket, tanul és megosztja élményeit azokkal, akiket érdekelnek. Most azonban úgy érzi, „ami sok, az sok”.

Xénia állítása szerint három éve követi nyomon, ahogyan Pintér László rendszeresen negatív kontextusban beszél róla, kiforgatja a szavait, és saját értelmezésében mutatja be a tevékenységét. Ami kezdetben szakmai kritikának tűnhetett, az számára mára visszatérő, személyeskedő és megterhelő folyamattá vált. Hangsúlyozta: nem egyetlen kritikáról van szó, hanem egy hosszú ideje tartó mintázatról, amelynek megnyilvánulásait dokumentálja.

A hegymászó leszögezte: soha nem állította magáról, hogy professzionális hegymászó, és soha nem ígérte, hogy minden nyolcezres csúcsra oxigén, serpák vagy rögzített kötelek nélkül fog feljutni. Mint mondta, fiatal nőként szereti a hegyeket, expedíciókra indul, vállalja a nehézségeket, tanul a hibáiból, és nem szégyelli, ha valamire még nem képes, ha segítséget vesz igénybe, vagy ha a biztonságot a csúcs elé helyezi.

Kifogásolta azt is, hogy Pintér László a saját oldalán rendszeresen foglalkozik vele, miközben őt onnan korábban kitiltotta, így nem tud közvetlenül reagálni az ott megjelenő állításokra. Xénia jelezte: letiltotta a szakírót a saját felületein, mert nem szeretné, hogy figyelje és kommentálja minden lépését. Hozzátette ugyanakkor, hogy a tiltás nem jelenti azt, hogy másoknak joguk lenne különböző kamu profilokon keresztül tovább követni és célba venni őt, és az ilyen eseteket dokumentálja.

A Dhaulagiri-expedícióval kapcsolatban is tisztázni kívánt néhány gondolatot: soha nem mondta, hogy rögzített kötelek nélkül másznak, és nem ígérte, hogy serpák segítsége nélkül, minden körülmények között elérik a csúcsot. Állítása szerint mégis olyan kijelentések jutottak vissza hozzá, amelyek szerint azért tért vissza az alaptáborba, mert megsértődött azon, hogy a serpák nem rögzítették a köteleket. A poszthoz képernyőfotókat is csatolt a kommentszekcióban.

Xénia kiemelte: a hegyen az időjárás, a hóviszonyok, a lavinaveszély és a csapat állapota egyaránt befolyásolják a döntéseket, a visszafordulás nem feltétlenül a képességek hiányának bizonyítéka. A rögzített kötelek használata a magashegyi mászás bevett gyakorlata, a biztonság nem gyengeség, és egy sikertelen expedíció nem tesz senkit nevetségessé.

A hegymászó felidézte: Pintér László 2017-es, Island Peakről szóló beszámolója szerint körülbelül 5900 méternél fordult vissza, mert a fizikai állapota alapján nem tartotta reálisnak a csúcs elérését. Az Island Peak technikailag könnyen mászható hatezres trekkingcsúcs, amelyet évente több ezren másznak meg. Pintér László ezt a hegyet rögzített kötélen és magashegyi segítséggel mászta – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezzel önmagában nincs probléma, a visszafordulás felelős döntés lehet, a segítség igénybevétele pedig nem szégyen.

Éppen ezért tartja elfogadhatatlannak, ha ugyanezt a döntést másoknál gúny, személyeskedés vagy a teljesítményük leértékelése kíséri. Mint írta, idén két nagyobb expedíción vettek részt: a Khan Tengrin a nehéz hóviszonyok és a lavinaveszély jelentett akadályt, a Dhaulagirin pedig nem kedvezőek a viszonyok. Kitért arra is, hogy Pintér László szerint az ő tudása csak a 2. táborig futja a Khan Tengrin, holott senki nem jutott fel, és mintegy 70 ember ment haza biztonsági okokból.

Xénia hangsúlyozta: a kritika és a személyes célba vétel nem ugyanaz, a szakmai véleménynyilvánítás nem ad korlátlan felhatalmazást arra, hogy valaki valótlan tényeket terjesszen másról, kiforgassa a kijelentéseit, vagy tartósan olyan módon kommunikáljon vele kapcsolatban, amely sérti az emberi méltóságát és a jó hírnevét. Hozzátette: nem internetes bosszúhadjáratot akar indítani, hanem megvédeni a határait és a jó hírnevét, a dokumentálást pedig szükség esetén jogi útra terelhetőnek tartja.

Végezetül kijelentette: a saját közösségi oldalain továbbra is megosztja majd az expedícióit, a sikereit, a nehézségeit és a kudarcait is. Nem fog a saját biztonsága rovására bizonyítani egy internetes közösségnek – fogalmazott. Mint írta, nem kér különleges bánásmódot, csak ugyanazt a tiszteletet, amely mindenki mást megillet, és kitart amellett, hogy a visszafordulás is lehet felelős döntés.

Ezt is kedvelheted