Péterfy Bori nyitott házasságon is gondolkodott, hogy megmentse házasságát

által T Balazs

Péterfy Bori a nyitott házasságon is gondolkodott, hogy megmentse házasságát

Péterfy Bori a mai napig úgy érzi, hogy a négy évvel ezelőtti válása nem volt a legjobb döntés. Az énekesnő annak idején még a nyitott kapcsolat lehetőségét is felvetette, hogy megmentse házasságát.

A Nincs kamu című podcastben Ábel Anitának elmesélte, hogy egy pszichológus hatására a nyitott kapcsolaton is gondolkodott, szerinte annak bevezetése „felnőtt” megoldás lehetett volna a házasságuk megmentésére, noha érzelmileg ő sem feltétlenül állt rá készen.

– Tizenvalahány év meg egy gyerek felnevelése után az emberek nagy részénél szexuálisan csúszik el a dolog. Mással is akar lenni, és akkor jön a nagy drámák és a hazugságok spirálja, és általában ettől szétmegy egy kapcsolat. Az nagyon érdekes, felnőtt, új szint lenne, hogy ezeket megbeszélem. Nem sajátítottam még el ezt, mert nekem azért nagyon fura, hogy le van szabályozva, hogy a nyitott kapcsolatban miket kell megbeszélni. Szóval ez az egész szerintem, sajnos, távol áll az embertől, de legalább próbálkozni lehetne – magyarázta Péterfy Bori.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy nehezen engedte el „a család illúzióját”, és úgy fogalmazott: ez egy hosszú haldoklás volt. Mint mondta, ő harcolt volna, nem akart válni.

– Sosem voltunk egy klasszikus pár, csak egyszerűen volt ez az érzelmi kötődés: mi nagyon-nagyon szoros, iszonyatos szerelemben, szeretetben voltunk, a gyereket is úgy neveltük, tényleg nagyon erős kötelék volt. Azt éreztem, ahogy egyébként a férjem is rájött, hogy (a válás) rossz döntés volt, de most már próbáljuk szeretettel elfogadni, hogy ez így alakult – tette hozzá.

Péterfy Bori 2022-ben vált el Merényi Dávid fotóstól. Az énekesnő azt is elmondta, hogy el kellett engednie azt, amin nehezen tudott túllépni, ami végül szépen sikerült, és most már jóban van a volt férjével.

Ezt is kedvelheted