G.w.M. betegségéről vallott: műtétre lenne szüksége, de halogatja

által T Balazs

Betegségéről vallott G.w.M, műtétre lenne szüksége, de halogatja

G.w.M nézői szavazatokkal nyerte meg a Celeb vagyok, ments ki innen! idei szezonját, a kommentelők azonban így sem kímélték: nemcsak a viselkedését, de a külsejét is kritizálták. A rapper csak a műsor végeztével szembesült azzal, hogy a közönség mit láthatott az adásokban.

„Amit az emberek láthattak belőlem a műsorban, az körülbelül a bent töltött időm 10%-a volt!” – kezdte az Instagramon a győzelem utáni első posztját, amelyben arról is elmélkedett, hogy ma már nem divat férfias férfinak, alfahímnek lenni, pedig szerinte ez nem feltétlenül negatív dolog.

„Az első naptól kezdve kivettem a részem a tábori életből, bármennyire is nem látszott ez a 24 órás forgatásokból összevágott, nagyjából 30 perces táborrészekben. Folyamatosan próbáltam éreztetni mindenkivel, hogy nincs egyedül, és hogy mindenki csodálatos a maga hibáival együtt. Nem hibás senki, aki másképp gondolja. Aki ott volt, pontosan tudja, miről beszélek” – írta, majd rátért a külsejét illető kritikákra.

„Elhíztam az utóbbi időben, ez is igaz. Nem tudtam rendesen edzeni, mert három hasi sérvem van nyitott hasfallal, amit körülbelül egy éve meg kellett volna műteni. Rendszeresen begörcsöl és olyan fájdalmat okoz, ami néha elviselhetetlen” – vallotta be Kulcsár Edina férje.

G.w.M a bejegyzésében megemlítette, hogy tavaly a baloldali egyensúlyközpontja leállása miatt is kórházi kezelésre szorult, miután hetekig szédült. Utána kezdődött nála a súlyingadozás, de mint írta, egy király amúgy sem lehet sovány; így a dzsungel királyaként ő sem.

A rapper megköszönte, hogy a negatív kommentek ellenére is rengeteg szavazatot kapott, ami végül eldöntötte a műsort.

A hozzászólók között feltűnt Kulcsár Edina is, aki nyilvánosan dicsérte a férje őszinte vallomását. „Nagyon örülök, hogy egy ilyen győzelem kellett ahhoz, hogy írj magadról. Szerintem sokkal többször kellene ezt megtenned, mert egy hihetetlenül értékes ember vagy. Példamutató, ahogy a nehézségeket kezeled, ahogy az akadályokat leküzdöd, ahogyan bármiből felállsz és még jó sok mindent tudnék írni, de számomra a legszebb dolog, hogy egy igazi családfő vagy, aki erős, rendíthetetlen és igazságos” – üzente a korábbi szépségkirálynő.

Ezt is kedvelheted