Király Linda levetkőzött – Fotón a csábítás
Király Linda hosszú évekig küzdött önbizalomhiánnyal, mostanra azonban eljutott odáig, hogy elfogadja önmagát. Az énekesnő a közösségi oldalán árulta el, milyen hosszú út vezetett addig, hogy életében először fürdőruhás fotót osszon meg magáról.
„Soha életemben nem mertem még magamról fürdőruhás képet posztolni… Gyerekkorom óta harcolok a súlyommal. És talán még ennél is tovább tartott a harc saját magammal. Évekig nem éreztem magam elég komfortosan ahhoz, hogy fürdőruhában mutatkozzak mások előtt. Volt, hogy még akkor sem, amikor teljesen egyedül voltam. Mindig azt néztem, mit kellene eltakarni, megváltoztatni, kijavítani magamon” – fogalmazott a bejegyzésében.
Az énekesnő magánéletében is jelentős mérföldkőhöz érkezett, ugyanis eljegyezték egymást a párjával.
„Az elmúlt évek viszont megtanítottak valamire, amit egyetlen diéta vagy a mérlegen látott szám sem tudott: Nem kell tökéletesnek lennem ahhoz, hogy szeressem magam. És talán ez a legfontosabb: nem azért posztolom ezt a képet most, mert lefogytam. Nem egy szám adott hozzá bátorságot, és nem azért merek végre fürdőruhában lenni, mert úgy érzem, hogy most már megengedhetem magamnak. Azért teszem, mert végre békében vagyok magammal” – tette hozzá Linda.
Elárulta azt is, hogy teste az évek során változott, és valószínűleg a jövőben is fog. Ő azonban már nem kívánja ahhoz kötni az önmaga iránt érzett szeretetet, hogy éppen mit mutat a mérleg, vagy milyen méret szerepel a ruhája címkéjén.
