Így készült Udvaros Dorottya életrajzi könyve: Nyáry Krisztián mesélt
Hamarosan megjelenik Nyáry Krisztián Vetkőzés – Udvaros Dorottya élete című életrajzi kötete, amelyben a Nemzet Színésze megrázó őszinteséggel vall a családi tragédiáiról is. A színésznő édesanyját, a színésznőként szintén ismert Dévay Camillát koholt vádak alapján ítélték börtönbüntetésre, utána pedig a kistarcsai internálótáborba vitték.
Udvaros Dorottya nagyon komolyan vette az egész könyvírást, aminek az egyik oka pont az volt, hogy nagyon foglalkoztatja, honnan jött – árulta el Nyáry Krisztián a közös munkáról, a kötet születéséről. Az édesanyján kívül más felmenőiről is végeztetett családfakutatást, az édesanyja kapcsán pedig nemcsak azokat az információkat gyűjtötte össze, amik eddig is ismertek voltak, hanem a történeti hivatalhoz is fordult, kikérve onnan a szülei megfigyelési papírjait. Számára nagyon fontos volt, hogy ami ebből a témából egyáltalán megismerhető, megtudható, azt összegyűjtse.
Nyáry Krisztián elmondása szerint a színésznő sokat mesélt arról, milyen ambivalens volt az édesanyjához való viszonya fiatalkorában: egyrészt azért, mert a színház elvonta tőle a szüleit, másrészt mert az édesanyja depressziós volt, amit egy gyereknek nehéz átélnie. Most már, hogy ő is felnőtt, és az édesanyja már nem él, van rálátása az egészre, s most érti meg, minek mi volt az oka. Ezért volt neki fontos, hogy ezt minél részletesebben feltárják, hogy el tudja mesélni, egyáltalán mi történt a szüleivel, elsősorban az édesanyjával.
Dévay Camillát a kommunizmusban koholt vádak alapján három év börtönre ítélték, majd három évet töltött a kistarcsai internálótáborban. A Vetkőzés – Udvaros Dorottya című könyvben a színésznő arról is részletesen vall, miként zajlott az a nap, amikor az édesanyja azt hitte, végre szabadulhat a rácsok mögül, ám végül egy másik börtönben találta magát.
A kötetben olvasható részlet szerint az anya reggeltől várta a sorát, délutánra elfogytak körülötte a rabtársak, de hozzá nem szólt senki. Nagyanyja és a család néhány tagja a fal túloldalán várt rá türelmetlenül, ünneplőbe öltözve, hiszen ez volt a szabadulás ünnepe. Camilla azonban nem jött, pedig már esteledett. Egy őr megszánva szólt nekik, hogy ne várjanak tovább, menjenek haza, innen aznap már nem jön ki szabaduló rab. Az asszonyt estig várakoztatták bent, majd a motyójával együtt beültették egy rabomobilba. Amikor a jármű kihajtott a börtönudvarról, még látta az anyját és a húgát, de már csak a kis ablakon keresztül tudott nekik kétségbeesetten integetni. Nem értette, mi történik, továbbra sem mondtak neki semmit. A rabszállító nem ment sokáig, talán egy félórát, mégis rettenetesen hosszúnak tűnt az út. Amikor végre kiszállították a kocsiból, barakkokat látott maga körül egy hatalmas kerítéssel körbevett területen. Őrei átadták egy nagydarab ávós asszonynak, aki szigorú arccal közölte vele, hogy megérkezett, ez itt a kistarcsai női internálótábor, és mostantól itt fog élni. Innentől ő a 3544/945 számú internált. Az asszony szédült és rosszul volt, amikor elvezették a körletébe.
