Takács Nikolas: „Szeretek egyedül lenni”
Takács Nikolas, az X-Faktor első évadának ezüstérmese idén nyáron ünnepelte negyvenedik születésnapját. Az énekes elmondása szerint az élethez való hozzáállása átalakult az évek során, ám ez időt és tapasztalatot igényelt.
„Emberileg semmit sem változtam. Nyilván az élethez való hozzáállásom átalakult, de ehhez időre és tapasztalatra volt szükségem. Bennem megvan az igény a fejlődésre, hisz nem akarok egy helyben toporogni, mert a világ nagyon gyorsan halad, és ha nem veszem fel a tempót, akkor nem csak lemaradok, nem is fogom jól érezni magam. Szeretném kiélvezni az életet és szeretnék boldog lenni” – mesélte az énekes.
Nikolas számára a boldogságot nem a nagy dolgok, hanem az apró momentumok jelentik. Elmondása szerint megtanulta értékelni az élet egyszerű örömeit, és ma már pontosan látja, mi az, ami igazán fontos.
„Olyan ember vagyok, aki tudja értékelni az apróságokat, mert pontosan látom, mi a fontos, és nem a csilivili a meghatározó” – fogalmazott.
A sikerhez való viszonya is megváltozott. Mint mondta, korábban csak elképzelései voltak a hírnévről, de valójában nem tudhatta, mi az. Számára az igazi elismerést az jelenti, ha eljönnek a koncertjeire, meghallgatják, vagy akár harminc év múltán is szeretik a dalait.
„Megváltozott a sikerhez való hozzáállásom, miután személyesen is megéltem. Korábban az embernek csak elképzelései vannak a hírnévről, de valójában nem tudhatja, mi az. Nekem az igazi elismerést az jelenti, hogy eljönnek a koncertekre és meghallgatnak, vagy akár harminc év múltán is szeretik a dalaidat. Nem a számok törvénye a meghatározó, ez önmagában üres dolog. Az igazi visszajelzés az, amikor az emberek útra kelnek, érted, megveszik a jegyet, és beszerzik a lemezedet” – hangsúlyozta.
Míg a színpadon teljesedik ki igazán, a hétköznapokban már nem vágyik a túlzott figyelemre. A társaságban könnyen oldódik, jó humorúnak tartja magát, aki figyel másokra, ugyanakkor nem szeret a középpontban lenni.
„Szeretek egyedül lenni, szeretem hallani a saját gondolataimat. Amikor viszont társaságban vagyok, teljesen feltöltődöm: jó a humorom, figyelek másokra, és szeretem az embereket. Ennek ellenére nem vagyok az a szangvinikus típus, aki mindenáron a középpontba vágyik. Nekem ott van a színpad, ott tudok kiteljesedni, de ha utána elmegyek egy buliba, és valamiért én kerülök a középpontba, azt már nem szeretem. Ilyenkor próbálom inkább továbbadni ezt a szeretetet” – fejtette ki a társasági életéről.
Az énekes jelenleg a Sztárban Sztár című műsorban méretteti meg magát, ahol új kihívásokkal néz szembe. A verseny lehetőséget ad számára, hogy feszegethesse saját határait, és olyan dolgokat próbáljon ki, amelyeket korábban még soha.
„Kíváncsi vagyok arra, hogy képes vagyok-e olyasmit csinálni, amit eddig még soha. Kifejezetten érdekel a színészi része is és az, hogy a saját hangomból kimozdulva mennyire tudok valaki mássá válni. Ez persze mindig attól függ majd, hogy éppen kit kell megformálnom” – magyarázta.
Takács Nikolas a Sztárban Sztár első adásában rögtön maximális, 40 pontot kapott a zsűritől, amihez hasonlóra nem számított.
„Nagyon jól éreztem magam, abszolút élveztem. Örülök, hogy látható és érezhető volt, hogy jól érzem magam. Viszont 40 pontra nem számítottam, mert ilyenkor elég szubjektív tud lenni, hogy kinek mi tetszik. Hogy az előadásom mindenkinél ennyire betalált, az nagyon-nagyon jólesik, és adott egy komoly löketet a folytatáshoz” – nyilatkozta.
