Stohl András hátat fordított Kiss Krisztának, reagált az exe: „Rosszulesik, persze”
Kiss Kriszta nyolc hónapig tartó kapcsolat után szakított Stohl Andrással, és bár a színész teljesen megszakította vele a kapcsolatot, ő maga sem érti pontosan, miért történt mindez. A Nagy Ő egykori győztese a Best magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy korábbi partnereivel ellentétben Stohl nem kíván baráti viszonyt ápolni vele.
– Nem, nem tartjuk. Úgy gondoltam, vele is jóban maradunk, ahogy a többi exemmel is, és hogy bármikor kereshetem, és ő is bármikor kereshet. De nem így lett, és ez nem az én döntésem volt. Én próbálkoztam, de azt érzem, András szeretne távolságot tartani – mondta Kiss Kriszta.
A nő hangsúlyozta, hogy kapcsolatuk nem a nyilvánosságnak szólt, hanem valódi érzelmeken alapult. – Valós nyolc hónap van mögöttünk. Ez egy igazi kapcsolat volt, és ma is azt mondom, hogy ebben igenis volt potenciál – szögezte le.
Arra a kérdésre, hogy lát-e esélyt a folytatásra, bizonytalanul, de nyitottan válaszolt: – Nem tudom, hogy mi van Andrással, Andrásban. Tényleg nem tudom. És őszintén szólva, engem is érdekelne.
A színész távolságtartásának okai egyelőre nem ismertek. Felmerült, hogy ezzel próbálja végleg lezárni a múltat, esetleg új kapcsolat köti le a figyelmét, vagy Kriszta akaratlanul átlépett egy határt. Bármi is az ok, a helyzet fájdalmas számára: – Nagyon rosszulesik, persze… – jegyezte meg szomorúan.
