Nyolc év után ismét önálló koncertet ad Budapesten Maluma, de van egy kis bökkenő
A kolumbiai énekes, Maluma a közösségi oldalán jelentette be 2027-es, Loco x Volver elnevezésű világ körüli turnéját, amelynek állomásai között Budapest is szerepel. A bejelentés több kérdést is felvet, mivel a turné részletei egyelőre nem ismertek.
A világhírű latin előadó pénteken szokatlan és meglehetősen titokzatos formában jelentette be a 2027-es koncertkörútját: az Instagram-oldalán mindössze egy sokat sejtető felirattal („Hol kapjuk el egymást egy kávéra?”) osztotta meg a turné logóját, amely alá egy sor európai nagyvárost listázott.
Az énekes hivatalos honlapján elérhető turnéállomások között a naptári dátumok, valamint a konkrét fellépési helyszínek rubrikájában mindössze két kérdőjel szerepel, vagyis egyelőre nem tudni, mikor és hol lép fel Maluma. A turnémenetrend alapján az előadó többek között olyan városokba viszi el a latin dallamokat, mint Párizs, Milánó, Krakkó vagy Bécs, a listáról pedig a magyar főváros, Budapest sem maradt le.
Maluma azt sem árulta el, mikor és milyen formában hozza majd nyilvánosságra a jegyértékesítés kezdetét és a turné pontos részleteit.
A magyar közönség a jövő évi látogatásával immár harmadik alkalommal láthatja Malumát Magyarországon. Önálló koncertet eddig egyszer, a 2019-es F.A.M.E. Tour során adott a Papp László Budapest Sportarénában, két évvel később pedig a magyar fővárosban megrendezett MTV EMA show-ján ugyanebben a csarnokban lépett fel olyan nevek mellett, mint a Måneskin vagy Kim Petras.
