Molnár Tamás kilenc éve tiszta: elárulta, mi változott az életében

által T Balazs

Molnár Tamás kilenc éve tiszta: elárulta, mi változott meg az életében

Molnár Tamás kilenc éve nem nyúl alkoholhoz és drogokhoz. Az énekes, dalszerző a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogyan változott meg az élete a józanság elmúlt közel egy évtizedében.

Az Anti Fitness Club egykori frontembere szerint a függősége nem csupán az italról és a drogokról szólt. „Nem az italról és a drogokról kellett lemondanom, hanem a menekülésről. Korábban minden nehézségemet azonnal el akartam némítani. Ma már tudom, hogy van, aminek időt kell adni és meg kell élni. Nem vihetek mindenkit magammal. Van, akit elveszítek, van, akivel egyszerűen másfelé fejlődünk, és van, akiről kiderül, hogy csak ugyanabban a sötét szobában ültünk. Attól, hogy én felkapcsolom a villanyt, ő nem biztos, hogy velem jön” – fogalmazott.

Hozzátette, kilenc év után sem érzi úgy, hogy végezte volna a harcát. „Azt hittem, az ital és a drogok csak elvesznek tőlem. Később értettem meg, hogy én adtam oda nekik: időt, kapcsolatokat, reggeleket, önbecsülést. A józanság ezek lassú visszavétele lett” – mondta. Meglátása szerint a függőség lényege a „mitől leszek most rögtön jobban?” kérdés, a józanságé pedig a „mitől lesz jobb az életem hosszú távon?”

A Sztárbox versenyzője arról is beszélt, hogy már nem slágereket akar írni, hanem olyan dalokat, amelyeket egy életen át vállalhat.

Molnár Tamás magánélete is révbe ért: két évvel ezelőtt feleségül vette Cinthya Dictatort. A pár 2024. szeptember 8-án Las Vegasban mondta ki a boldogító igent, a nagy napra a legközelebbi családtagjaikat hívták meg, majd kettesben ünnepeltek egy Marilyn Manson koncerten.

Ezt is kedvelheted